Szenci Molnár Albert: XXXV. ZSOLTÁR
Könyörgése Dávidnak az megszabadításért.
Pörölj, Uram, pörlőimmel,
Harcolj én ellenségimmel,
Te paizsodat ragadd elő,
Én segedelmemre állj elő,
Dárdádat nyújtsd ki kezeddel, |
Mondjad ezt az én lelkemnek;
Tégedet én megsegétlek.
Szégyenítsd meg, Uram, őket,
Kik kergetik életemet,
És azkik reám fenekednek,
Nagy szégyennel hátratérjenek.
Mint az szél az könnyű polyvát, |
Így az nagy Isten angyala
Őket széllel futamtassa.
Ő útok legyen setétség
És olly sikamló, mint az jég,
És az Isten angyala őket
Kergesse, rontsa meg fejöket.
Mert nékem hálót vetettek, |
Hogy életemben ok nélkül,
Megejtsenek kegyetlenül.
Engedjed, hogy az hitetlen
Essék veszélben véletlen,
És azon hálóban akadjon,
Kit nékem vetött, hogy megfogjon.
Essék bé azon árokban, |
És örvendez az én lelkem
Az Úrban, ki megtart engem.
Minden én tetemem mondja:
Hozzád hasonló ki volna,
Uram, ki az szegént megtartod,
Az erősbtől megszabadítod?
Az nyomorult szűkölködőt |
Hamis tanók föltámadnak
És sok gonoszt reám fognak.
Az jóért ők gonoszt adnak,
Hogy lelkemtől megfosszanak,
Noha midőn megbetegültek,
Zsákban öltöztem őéröttek.
Ő ínségeken böjtöltem, |
Mint atyámfiát úgy szántam,
Gyakorta hozzájok jártam.
Gyászban jártam lehorgadva,
Mint ki az anyját siratja,
De ők szomorú esetemen
Örülnek, és gyűlnek seregben.
Hát megől az gonosz népek |
Ártatlan lévén, nem szánnak,
Sőt csúfolnak és szaggatnak.
Az képmutató galibák
Fogokat rám csikorgatják,
És rajtam nagy csúfságot űznek,
Kik csak zabálódást keresnek.
Uram, mig nézed ezeket? |
Egyedül voltom tekéntsd meg,
Ez oroszlánoktól ments meg.
Dicsérlek téged szüntelen,
Nagy sűrő gyülekezetben,
És nagy roppant sereg nép előtt,
Téged dicsérlek minden felött.
Ne engedd, hogy örüljenek, |
Ellenségimet fordítsd el,
Ne hunyorgassanak szemmel.
Mert nem szólnak békeségre,
De álnok szívek néz erre,
Hogy ők azokat háborgassák,
Kik békével ez földet lakják.
Az hitlen népek soksága, |
Kiáltnak rajtam ha-ha-hát,
Mondván: szemünk jó dolgot lát.
Úr Isten, látod ezeket,
Fedd meg vakmerőségeket,
Kezed szájokra ne eressze,
És tőlem, Uram, ne légy messze,
Serkenj föl, Uram és kelj fel, |
Ügyemnek jó voltát lássák
Ellenségim, noha bánják.
Ítélj meg igazságodban,
Ne nevessenek meg vígan,
És ne mondják nagy hahotával:
Bényeltük őtet éh torkunkval.
Mind megszégyenítessenek, |
Öltözzenek gyalázatban
Ellenem kevély voltokban.
És azok énekeljenek,
Kik igazságnak örülnek,
Mondván: hálá legyen az Úrnak,
Ki nyugalmat ád szolgájának.
Én nyelvem igazságodat |
És dicséretedet híven
Éneklem minden időben.