Tóth Árpád: SZOBÁK
SZOBÁK
Vörös márványból épitek neked
Házat fehér madarak bús szigetjén,
Ahol örökös, rózsaszín hideg fény
Borong a végtelen vizek felett.
Fényes karú, mezítlen, barna nők
Súrolják majd, hajlongva, hűs szobáid,
S dalolják messze otthonuk danáit,
Míg setét rózsákként csügg bús fejök.
Házat fehér madarak bús szigetjén,
Ahol örökös, rózsaszín hideg fény
Borong a végtelen vizek felett.
Fényes karú, mezítlen, barna nők
Súrolják majd, hajlongva, hűs szobáid,
S dalolják messze otthonuk danáit,
Míg setét rózsákként csügg bús fejök.
Első szobádban kád lesz, drága kád,
Hol lágymeleg hab simogassa vállad,
Csókolja emlőid és hosszu, bágyadt
Karjaid közt lomhán suhanjon át.
Itt gyolcsok lesznek s régi, sárga selymek,
Vörös rózsák és apró nárciszok;
Ha jössz, egy kis fiú tapsolni fog,
És én szomoruan s alázattal figyellek.
Hol lágymeleg hab simogassa vállad,
Csókolja emlőid és hosszu, bágyadt
Karjaid közt lomhán suhanjon át.
Itt gyolcsok lesznek s régi, sárga selymek,
Vörös rózsák és apró nárciszok;
Ha jössz, egy kis fiú tapsolni fog,
És én szomoruan s alázattal figyellek.
Másik szobádban ódon ágy legyen,
S mint téli síkra ejtett ékszerláda,
Ferdén a hóba fúrva, kifosztva és kitárva,
Heverjen drága tested a tiszta lepleken.
Kis asztalodon könyvek legyenek,
S míg bennük lapozol lágy, lassu ujjaiddal,
Itasd meg illatos és könnyes dalaikkal,
Itasd meg csendesen, s ringasd el lelkemet...
S mint téli síkra ejtett ékszerláda,
Ferdén a hóba fúrva, kifosztva és kitárva,
Heverjen drága tested a tiszta lepleken.
Kis asztalodon könyvek legyenek,
S míg bennük lapozol lágy, lassu ujjaiddal,
Itasd meg illatos és könnyes dalaikkal,
Itasd meg csendesen, s ringasd el lelkemet...
S ha majd este a vén vizeken át
Távol partok felé merengnek a cselédek,
S a mi bús asztalunkon elhűl az esti étek,
Én furcsa bánatim, édes, ne nézd tovább:
Vezess be kisanyásan a harmadik szobába,
Ahol születnek a setét rimek,
Forralj kedveskedőn lágy, zümmögő vizet,
És hints teát és mérget szelíden a pohárba...
Távol partok felé merengnek a cselédek,
S a mi bús asztalunkon elhűl az esti étek,
Én furcsa bánatim, édes, ne nézd tovább:
Vezess be kisanyásan a harmadik szobába,
Ahol születnek a setét rimek,
Forralj kedveskedőn lágy, zümmögő vizet,
És hints teát és mérget szelíden a pohárba...
1909
