Tóth Árpád: ABLAKOK
ABLAKOK
Stéphane Mallarmé
Únván az ispotályt, a búsat, hol a függöny
Sivár fehérje közt avas tömjén lebeg,
S hol a kopár falon csüggedt feszület függ fönn -,
Hátat fordít sunyin a félholt, vén beteg,
Sivár fehérje közt avas tömjén lebeg,
S hol a kopár falon csüggedt feszület függ fönn -,
Hátat fordít sunyin a félholt, vén beteg,
S ablakhoz vánszorog: sütkérez teste romja -.
De fő, hogy látja még, ott künn a nap virul!
Fehér haját s aszott csont-arcát vágyva nyomja
Az üveghez, mely a friss fényben ég s pirul!
De fő, hogy látja még, ott künn a nap virul!
Fehér haját s aszott csont-arcát vágyva nyomja
Az üveghez, mely a friss fényben ég s pirul!
S szájával lázasan a kék azúrba vájna,
Mint ifjan, hajdanán, ha szítta szép szüzek
Lágy bőre kincseit... míg mocskos lesz a fájva
Tapadó csók nyomán a langy arany üveg...
Mint ifjan, hajdanán, ha szítta szép szüzek
Lágy bőre kincseit... míg mocskos lesz a fájva
Tapadó csók nyomán a langy arany üveg...
S ujjong, hogy él, noha testét szent olaj kente,
S gyötörték gyógyszerek, kongó órák s a bús
Ágy s köhögés... s ha künn vérzik a naplemente,
Szeme a fénybefúlt tetőn túl, messze, dús
S gyötörték gyógyszerek, kongó órák s a bús
Ágy s köhögés... s ha künn vérzik a naplemente,
Szeme a fénybefúlt tetőn túl, messze, dús
Arany hajókra lát: az égen hattyuszépen
Bibor- s illat-habon aluszik mindahány,
Ringatva sárga, szép villámot dús ölében,
S halk terhük rest teher, csupa emlék talán!...
Bibor- s illat-habon aluszik mindahány,
Ringatva sárga, szép villámot dús ölében,
S halk terhük rest teher, csupa emlék talán!...
Így én, útálva már az Embert, kit vad lelke
Boldogság-vályuhoz fetrengni s falni hajt,
S ki egyre szimatol, moslékot merre lelne,
Hogy nősténye egyék, és szoptassa a fajt,
Boldogság-vályuhoz fetrengni s falni hajt,
S ki egyre szimatol, moslékot merre lelne,
Hogy nősténye egyék, és szoptassa a fajt,
Futok s fogózkodom minden ablak-keresztbe,
Hol elfordulhat a lélek az éktelen
Léttől: gyúl az üveg, szűz harmatban feresztve,
Arany hajnalt ragyog reá a Végtelen,
Hol elfordulhat a lélek az éktelen
Léttől: gyúl az üveg, szűz harmatban feresztve,
Arany hajnalt ragyog reá a Végtelen,
S tükrén angyal vagyok!... és létem halni némul...
- Művészet, Misztikum: ó, mind-mind ablakok!
S új, szebb létre kelek, s álmom dús diadémul
Viszem, egek egén, hol a Szépség ragyog!
- Művészet, Misztikum: ó, mind-mind ablakok!
S új, szebb létre kelek, s álmom dús diadémul
Viszem, egek egén, hol a Szépség ragyog!
De jaj, megcsömörül a szívem így is néha
E menhelyen, hiszen mégis a Rög az úr!
Orromba bűzlik a Butaság hányadéka,
S be kell fognom, mikor legkékebb az azúr!
E menhelyen, hiszen mégis a Rög az úr!
Orromba bűzlik a Butaság hányadéka,
S be kell fognom, mikor legkékebb az azúr!
Óh, Én-em, aki fájsz, lehet-e menekülni,
Betörni üvegünk, mit beszennyez a Rém? -
Megszökni, tolla-nincs szárnyunkkal elrepülni,
- S akár zuhanni is, örök terek ürén?
Betörni üvegünk, mit beszennyez a Rém? -
Megszökni, tolla-nincs szárnyunkkal elrepülni,
- S akár zuhanni is, örök terek ürén?
