Tóth Árpád: AZ ALBATROSZ
AZ ALBATROSZ
Charles Baudelaire
Olykor matrózi nép, kit ily csíny kedvre hangol,
Albatroszt ejt rabul, vizek nagy madarát,
Mely, egykedvű utas, hajók nyomán csatangol,
Míg sós örvényeken lomhán suhannak át.
Albatroszt ejt rabul, vizek nagy madarát,
Mely, egykedvű utas, hajók nyomán csatangol,
Míg sós örvényeken lomhán suhannak át.
Alig teszik le a fedélzet padlatára,
A kéklő lég ura esetleg, bús, beteg,
Leejti kétfelé fehér szárnyát az árva,
S mint két nagy evezőt vonszolja csüggeteg.
A kéklő lég ura esetleg, bús, beteg,
Leejti kétfelé fehér szárnyát az árva,
S mint két nagy evezőt vonszolja csüggeteg.
Szárnyán kalandra szállt, most sántít suta félsszel,
Még tegnap szép csoda, ma rút röhejre készt,
Csőrébe egy legény pipát dugdosva élcel,
Másik majmolja a tört szárnyú bicegést.
Még tegnap szép csoda, ma rút röhejre készt,
Csőrébe egy legény pipát dugdosva élcel,
Másik majmolja a tört szárnyú bicegést.
A költő is ilyen, e légi herceg párja,
Kinek tréfa a nyíl, s a vihar dühe szép,
De itt lenn bús rab ő, csak vad hahota várja,
S megbotlik óriás két szárnyában, ha lép.
Kinek tréfa a nyíl, s a vihar dühe szép,
De itt lenn bús rab ő, csak vad hahota várja,
S megbotlik óriás két szárnyában, ha lép.
