Tóth Árpád: AZ EMBER ÉS A TENGER
AZ EMBER ÉS A TENGER
Charles Baudelaire
Szabadság embere, tengert imádni hű!
Szeresd csak! tükröd ő, hullámzó végtelenje
Minthogyha parttalan, bús lelked képe lenne,
S ő is, mint szellemed, örvénylőn keserű.
Szeresd csak! tükröd ő, hullámzó végtelenje
Minthogyha parttalan, bús lelked képe lenne,
S ő is, mint szellemed, örvénylőn keserű.
Képmásod mély ölén alámerülsz gyönyörrel,
Szem és kar rásimul, s felejti már saját
Háborgását szived, figyelve s zaját,
Mely egyre féktelen és vad panaszba tör fel.
Szem és kar rásimul, s felejti már saját
Háborgását szived, figyelve s zaját,
Mely egyre féktelen és vad panaszba tör fel.
Mindkettőtök setét s rejtelmesen rideg;
Ember, örvényeid kinek van mérni ónja?
Tenger, halk kincseid napfényre fel ki vonja?
A meghitt titkokat irígyen őrzitek.
Ember, örvényeid kinek van mérni ónja?
Tenger, halk kincseid napfényre fel ki vonja?
A meghitt titkokat irígyen őrzitek.
És mégis, míg a vén századok tűnni térnek,
Kegyetlen és konok küzdéstek egyre áll,
Jaj, mert szerelmetek a gyilok és halál,
Óh, örök birkózók, óh, vad dacú fivérek!
Kegyetlen és konok küzdéstek egyre áll,
Jaj, mert szerelmetek a gyilok és halál,
Óh, örök birkózók, óh, vad dacú fivérek!
