Tóth Árpád: AZ ÓRIÁS NŐ
AZ ÓRIÁS NŐ
Charles Baudelaire
Midőn az ifjú Föld, az ős láz gyönyörében
Fogant naponta még száz roppant csodalényt,
Hevertem volna egy gigászi lány körében,
Lábtól, királyi nőm kéjes kandúrjaként.
Fogant naponta még száz roppant csodalényt,
Hevertem volna egy gigászi lány körében,
Lábtól, királyi nőm kéjes kandúrjaként.
És láttam volna ott lelkét virulni szépen,
S testét is, a kamasz, vad játék közt serényt,
S lestem volna szeme úszó, nedves ködében
A szívből buggyanó, setétes lángu fényt.
S testét is, a kamasz, vad játék közt serényt,
S lestem volna szeme úszó, nedves ködében
A szívből buggyanó, setétes lángu fényt.
Bolyongtam volna a sok dús pompáju formán,
Felkúszva néhanap hatalmas térde ormán;
És olykor, délidőn, míg elterül hanyatt
Felkúszva néhanap hatalmas térde ormán;
És olykor, délidőn, míg elterül hanyatt
A lusta lány a nap emésztő, vak hevében,
Aludtam volna hűs, árnyas keble alatt,
Mint békés tanyaház a nagy hegyek tövében.
Aludtam volna hűs, árnyas keble alatt,
Mint békés tanyaház a nagy hegyek tövében.
