Tóth Árpád: PIPÁZVA
PIPÁZVA
Marc-Antoine de Saint Amand
Itt ülök holmi rőzsén, pipával a kezembe,
S nagy búsan könyökölve a kandallóra dűlök,
Merőn bámulva földet lelkemig csömörűlök,
Embertelen zord sorsom forogván bús eszembe.
S nagy búsan könyökölve a kandallóra dűlök,
Merőn bámulva földet lelkemig csömörűlök,
Embertelen zord sorsom forogván bús eszembe.
Majd halkan a reménység települ vélem szembe:
Várj csak! majd holnap! így súg, és balgán felderűlök,
Hiú ábránd röpít, s már úgy felülkerűlök,
Mintha szegény személyem Róma császárja lenne.
Várj csak! majd holnap! így súg, és balgán felderűlök,
Hiú ábránd röpít, s már úgy felülkerűlök,
Mintha szegény személyem Róma császárja lenne.
De míg lassan pipámban hamvadzik a dohány,
Merész ábrándom is elomlik mindahány,
S a régi-régi bú megint felsír s közel jő:
Merész ábrándom is elomlik mindahány,
S a régi-régi bú megint felsír s közel jő:
Jól látom, uramisten, bizony csak egyre mén
Egy pipa rossz dohány meg egy kevés remény:
Az egyik kósza füst, a másik kósza szellő.
Egy pipa rossz dohány meg egy kevés remény:
Az egyik kósza füst, a másik kósza szellő.
