Vajda János: A bikoli fák alatt
A bikoli fák alatt
Akármikor, ha reggel, este,
Maraszt, vonz engem a vadon,
Rejtelmes sugdosásit lesve,
Hő áhitattal hallgatom.
Maraszt, vonz engem a vadon,
Rejtelmes sugdosásit lesve,
Hő áhitattal hallgatom.
Sok kérdésemre mélyen hallgat;
De amit mond, az mind igaz.
(Hazudni, csalni szabadalmad
Csupán neked van, emberarc!)
De amit mond, az mind igaz.
(Hazudni, csalni szabadalmad
Csupán neked van, emberarc!)
Még akkor is, sőt legfőképen
Ha rekkenő a nyári dél,
Álmában, önfeledve, épen
Legmélyebb titkokat beszél.
Ha rekkenő a nyári dél,
Álmában, önfeledve, épen
Legmélyebb titkokat beszél.
E szentegyházi néma csöndben
Neszt hallva a falevelen,
Azt gondolom, ni most előttem
Az isten egybe megjelen.
Neszt hallva a falevelen,
Azt gondolom, ni most előttem
Az isten egybe megjelen.
Bár hasztalan, mert csak alkatja
Egyetemében létez ő.
Szárnyfal mögött van, nem mutatja
Soha magát a rendező.
Egyetemében létez ő.
Szárnyfal mögött van, nem mutatja
Soha magát a rendező.
Sőt halhatatlan költeménye,
E mérhetlen világ nekünk
Örök talány; főeszméjébe
Nem hat rövid tekintetünk.
E mérhetlen világ nekünk
Örök talány; főeszméjébe
Nem hat rövid tekintetünk.
Miért vagyunk, mi és e minden?
Hogy véghetetlen, ha egész?
És ha egész, hogy véghetetlen?
Soha nem érti földi ész.
Hogy véghetetlen, ha egész?
És ha egész, hogy véghetetlen?
Soha nem érti földi ész.
Az ember e világra mért jött?
Mért tűn el oly hamar, hova?
Mi itten a kétségbeejtőbb:
Az örök-e vagy a soha?
Mért tűn el oly hamar, hova?
Mi itten a kétségbeejtőbb:
Az örök-e vagy a soha?
Elnézek e tündöklő tájon.
Mi szép világ, arany világ!
És kérdezem magamba fájón:
Mért nem maradni itt tovább?
Mi szép világ, arany világ!
És kérdezem magamba fájón:
Mért nem maradni itt tovább?
És felel a hegy oldalából
Lezuhanó vidám patak:
Elmúl-e testem e világból,
Mert az Oceánba szakad?
Lezuhanó vidám patak:
Elmúl-e testem e világból,
Mert az Oceánba szakad?
A lángoló nap elhunyása
Ott ama kék hegyek mögött
Csak földiségünk csalódása.
Rész változik; a mind: örök.
Ott ama kék hegyek mögött
Csak földiségünk csalódása.
Rész változik; a mind: örök.
Csak mi maradunk a sötétben,
Mig itt vagyunk, életrabok;
Velünk, amott a mindenségben,
A nap örökké ég, ragyog.
Mig itt vagyunk, életrabok;
Velünk, amott a mindenségben,
A nap örökké ég, ragyog.
...De majd a szélben, mely a gallyon
Suttogva röpked szanaszét,
A bús idő fohászát hallom,
Hogy miért nincs számára vég?
Suttogva röpked szanaszét,
A bús idő fohászát hallom,
Hogy miért nincs számára vég?
Örökzsidó-szakállát rázza
Ott a sikáros part fölött:
"Az egyetemnek tárházába'
Nincs rém, csak ez a szó: örök!"
Ott a sikáros part fölött:
"Az egyetemnek tárházába'
Nincs rém, csak ez a szó: örök!"
És száll a holló éj a fákra;
Holdfényben zörren a haraszt;
Lelkemre gyötrő kétely árnya:
Honnan merítsem a vigaszt?
Holdfényben zörren a haraszt;
Lelkemre gyötrő kétely árnya:
Honnan merítsem a vigaszt?
Egyszerre mintha feneketlen
Örvényed látnám: végtelen.
Leborulok kétségbesetten,
Szivem szorul, szédül fejem.
Örvényed látnám: végtelen.
Leborulok kétségbesetten,
Szivem szorul, szédül fejem.
Majd mintha gyóntató oltárnál
Csak hallok még egy gyönge neszt:
"Erről, fiam, ne gondolkozzál;
Jobb lesz neked nem tudni ezt!"
Csak hallok még egy gyönge neszt:
"Erről, fiam, ne gondolkozzál;
Jobb lesz neked nem tudni ezt!"
