Verseghy Ferenc: 100. Az Irígységhez.
trágár Irígység! Ám nem esengek én
olly jók után, mellyek negédes |
vággyaidat feszegetni szokták. |
a' nagy világtúl, nem birodalmakat,
nem dúzs rakást a' vertt aranybúl, |
sem hamisan ragyogó dücsőköt. |
csűrébe a' Dúzs, kit nemes ősei
pompásan épűltt váraikban |
messzeható uraságra szültek. |
mellyet Tokajnak szőllei hoztanak,
kit pór szugolybúl úri polczra |
felvezetett az agyas szerencse. |
eggykét falattal, szomjamot édesen
megcsillapítom hüs vizekkel, |
csak nekem adgyon az Ég ezekhez, |
gondatlan elmét, régi barátokot,
meglett koromban férfi szívet |
's víg kobozomnak örök virágzást. |