Verseghy Ferenc: 126. Laurához.
126. Laurához.
Hogyha személyedtűl, szép Laurám! mostoha sorsunk
's más valamelly Szépség érzékeny lángjai által
meg ne itélly. Mikor alkony utánn szemléli az útas
szíves örömre fakad, mert fényleni láttya belőlle
Mért ne szeressem hát a' Szépségeket én is,
| engemet eggy üdeig messze ragadni talál, |
| szívemet eggy múló gerjedelemre veszi; |
| a' halavány holdnak felkerekedni körét, |
| nyomdokit a' napnak, melly nyugovásnak eredt. |
| kikben díszeidet, Laura! ragyogni lelem? |
(1806.)
