Vörösmarty Mihály: SONETT
SONETT
Jó reményi a jövő időnek,
Kedvre bátorítva élni késztnek.
| Bármiként megúntam immár éltemet, |
| S kértem, hogy tovább ne bukjam, végemet, |
Élek; a csaló napok sietnek,
A remény, nem szül valót szivemnek.
| Szívszakadva várok: a várt percenet |
| Megjelent, s hah! mely kecsegtetett, |
| Mily sokat visz gyors időnk magával! |
Tág ölébe minden voltat bévere.
| Oh! csak a remény a biztatással |
S a jövőből hozzám új csalást lehel.
Pest, 1820
