Zrínyi Miklós: [I.] IDILIUM
1. | Egy megbusúlt vadász kikelet idején |
Egy sebes szarvasgémnek nyomát keresvén,
Sokat, de hiában, járt Dráva erdején.
2. | Végre fáradságát hogy heában látta, |
Az hol fáradtságát leülve mulatá,
Gondolván, bánatját hogy evel mulatná.
3. | De nem nyugodhaték itt Cupido miát, |
Kelj szárnyadra, járd meg az vadon Libyát,
Mindenütt ott látod erős kezem iját.
4. | Tule s Islandia, Tanais el nem röjt, |
Valamint az a" gém bőr alatt sebet röjt,
Ugy tégedet nyilam mindenütt öl és fojt."
5. | Igy monda Cupido; és ugyan igaz lén, |
Vagy vólt az esztendő ifiu, avagy vén,
Mindenkor ű szive háboruságban lén.
6. | Az szép Violának nagy kegyetlenségét, |
Sokszor könyveivel irá keménységét,
Az dűlt fárol mostan igy kezdé el versét:
7. | "Oh te szép Viola, te két szemed mely szép, |
Mast vigaszik minden az kikeleti nép,
Csak az én örömöm te miáttad nem ép.
8. | Mast sivó oroszlány letészi haragját, |
Te kegyetlenségednek nem látom módját;
Šrökkén rám gyujtod szüvednek haragját.
9. | Mit használ, ha szüvem olthatatlanúl ég, |
Mast im jómra vagyon szépen megderült ég,
Ha szemem essőjének nem szakadhat vég.
10. | Mit örülök rajta, ha hegyrül lement hó? |
Ha az én sok könyvem árvizhez hasonló,
Ha búm örökké nő, mint fára az komló.
11. | Az én könyvem árviz, és tenger bánatom; |
Mert több bú engem vér, azt igazán látom,
Hogysem hab kűsziklát, vagy szél nagy fát parton.
12. | Az Helka tüzei nékem kegyelmessek, |
Az Dráva vizei nékem nem sebessek:
Csak az te szép szemeid nem kegyelmessek.
13. | Az tigris nem örül ugy véres prédában, |
Gyönyörködöl szüvem szaggattatásában:
O, te vadnál vadabb s kegyetlenb magadban!
14. | O, hányszor kivánom: Mongibél esnék rám, |
Ha oly igen gyülölsz, ölj meg te violám!
Mondhassam: miáttad fogy el végső órám.
15. | De te irgalmatlan örülsz én kínomnak, |
Hanem véghetetlen nehéz bánatomnak,
Bővited örökkén forrását kínomnak.
16. | Ha oroszlány anyád is lett volna néked, |
Mégis nem kellene igy kegyetlenködnöd,
Igy kínban örülnöd s vérszopóvá lenned.
17. | Acél meglágyulhat tüzzel, mesterséggel; |
Heában tégedet apolgatni verssel,
Tüzzel, mesterséggel, s nem hajolsz üdővel.
18. | Sohajtásim annyit lágyitnak te rajtad, |
Az mint nagy kősziklát tengerhab nem ronthat,
Ugy verseim tégedet nem lágyithatnak.
19. | Miért szépségedben magadat elbiztad? |
Mint egy csurgó patak, mely vissza nem folyhat,
Ugy fút el szépséged s változik szép orcád.
20. | Futsz mast én előttem, mint galamb ölyv előtt, |
Esztendő is elfút te szépséged előtt:
Azt tudod-é: szépség hogy néked örököd?
21. | Leszedi orcádról az üdő szép rózsát, |
Ezüstté forditja szép arany hajadat;
Bánni, de heában, fogod tett dolgodat.
22. | Akkor fogod mondani: oktalan voltam, |
Mikor még lehetett, akkor elmulattam:
Mast, mikor nem lehet, kezdeni akartam.
23. | Ah, ne légy kegyetlen! Végy példát mindenről, |
Megesmered kinját bánatos versemről;
Talám szerelemtől ment lészesz egyedül?
24. | Mindenben szerelem nagyon uralkodik; |
Nézd, szerelem miát madár mint kínlódik;
Nézd szép fülemilét, mely igen aggódik.
25. | Az szerelem miát nem találja helyét, |
Mindenütt ujitja szép siralmas versét,
Mert bánja társának tűle távul létét.
26. | Hát özvegy gilice, mert elveszté társát, |
Untalan, óránként neveli sirását,
Bánatban nem látni néki lankadását.
27. | Nem szóllok ezekről, mert gyönge madarak, |
De ki szerelmesebb, mint az fene vadak,
Griffek, oroszlányok s kegyetlen hijennák?
28. | Kegyetlen az erős és vitéz oroszlány, |
Ama külömb szőrü, szép mint egy szivárvány,
Vad tigris: társához, mint együgyü bárány.
29. | De mi vagyon fenébb iszonyu medvénél? |
Zöngnek az kősziklák ű bömbölésével,
Társot keres magának sok mesterséggel.
30. | Tudja az szerelmet az szarvas, mit tészen; |
Míg orditásával sok panaszt nem tészen,
Míg kedves társátol örömet nem vészen.
31. | Mit nem csinál az ló, és mit nem fáradoz! |
Lángot fuj szájábul, szüvében halált hoz,
Más lovat ha közel lát kedves társához.
32. | Azt tudod-é, az halak tengerben mentek |
Balenák, cethalak és görbe delphinek,
Cupidónak harácsot ezek fizetnek.
33. | Mely szépen éneköl tengeri Sirenes! |
Hogy még Pluto előtt is vólna az kedves,
Hát minden, világon az ki él, szerelmes.
34. | O, tudja Pluto is, mit tészen szerelem! |
Az a" rettenetes kevély fejedelem
Nem találja helyét, mert fojtja szerelem.
35. | Nézd, Proserpináért miként szüve szakad, |
Nézd, mely igen hajtja tüzhányó lovakat,
Noha érdemetlen éli Proserpinát.
36. | De mit mondjak mindenható Jupiterről? |
Szálléttotta sokszor szerelem le égből,
Sokszor levetközött isteni köntösből.
37. | Az szerelem őtet sassá változtatta, |
Danaera magát aranyúl szállatta,
Europa is Jupitert bikávul látta.
38. | O, te kegyetlen érc, egyedül kegyetlen, |
Irgalmatlan poklokban, magas egekben
Van szerelem, de nincs csak az te szüvedben!
39. | Mert bizony eddig ennyi könyörgésemre, |
Megindúlt vólna sok hullatott könyvemre,
Duna vissza folyna az magas hegyekre.
40. | Az mérgös kígyót is megszelédéthetném, |
Sárkánt ennyi üdőre megfékezhetném:
Ihon te kegyelmedre szert nem tehetém!
41. | Talám nem hiheted sok esküvésemet, |
De az én homlokomon látod szüvemet,
Látod bű forrásu nyavalyás szememet.
42. | Bár ne higgy énnékem, kérdezd kősziklákat, |
Kérdezd meg ezeket az vad barlangokat,
Az honnan Echo ád sok bús választokat.
43. | Nincs itt oly kis erdő, sem oly kicsin füzes, |
Az hol az te neved jól nem esmeretes;
Mindenütt nevedről zöngött úntalan vers.
44. | Ha téged megcsallak, szerelmes Violám, |
Forduljon rám első szarvasra lűtt nyilam,
Vagy éltömben hollók kákogjanak énrám.
45. | Ixion kereke törje meg csontomat, |
Ne légyen, ki szánja én állapatomat,
Nap gonoszra forditsa én minden jómat.
46. | Nálad van én lelkem, hidd meg, nem csalhatlak, |
Holtnak én magamat, téged lángnak tartlak:
Láng égben elröpül, itt holtak maradnak.
47. | De te ohajtásommal könnyebben röpülsz; |
Miért hát nyiladdal hóltom utánn is lűsz?
Mért érdemetlenül reám kegyetlenülsz?
48. | Szüvemet elvitted, itt hagytál magamat, |
Vagy minden két résszel együtt ölj magamat;
Ne nézd ily örömmel szörnyü halálomat.
49. | Az vadász nyúl után futtat sok földeken, |
De ha halva látja függve egy törzsökön,
Nem örül már rajta, mást keres mezőkön.
50. | De te, o, vérszopó, nem elég, megöltél, |
Te sivó oroszlány, igy nem gyönyörködtél
Piramus ruhájában, kit kutnál löltél.
51. | Ne fuss én előttem, o te gyönge virág, |
Nézd én bánatomat, mely belől engem rág
Üzze el rólam ezt kezedbül egy szép ág.
52. | Lám az vad kerecsent megszelégyithetni, |
Pannak nehéz nem volt holdot elhitetni
Hogy égbül leszálljon, s kész légyen szeretni.
53. | De, o, én nyomorúlt bolond, mit csinálok? |
Azt tudom, kigyónál kegyelmet találok,
Azt tudom, örömre nagy bánatbul szállok.
54. | Szeret az Viola, de jaj, nem engemet! |
Az ki meg nem győzhet semmivel engemet
Annak adja magát, szaggatván szüvemet.
55. | O, haragos Viola, én ellenségem! |
Licaon mivel győz, vagy tud győzni engem?
Mivel kérködhetik igazán ellenem?
56. | Musáknál laktam én, Apollót szolgáltam, |
És noha teveled szerencsétlen voltam,
Kegyetlenségednek tulajdonithattam.
57. | Versent verset Licaon ha mond énvelem, |
Hogyha penig akar versent futni velem,
Ugy jár, mint sok más is Atalanta ellen.
58. | Hogyha kételkedik ű az én erőmben, |
Változzék bár mindenné az én kezemben,
Nem lesz tágossága én erős öblemben.
59. | És noha ugy gyülölsz, mint sárkánt, engemet, |
Mert nem régen láttam magam személyemet,
Az sebes Drávában minden termetemet.
60. | Ha engemet nem csal az én hamis képem, |
O, hányszor kivánnak az szép Nymphák engem!
Hányszor csókot hánnak rám úton mentemben!
61. | Esküszöm te néked az szüz Diánára, |
Hogy mint szalma lángon, ugy ég szép Berleba
Miattam; ugy égett és ég is heába.
62. | Én penig előtte, mint köd az szél előtt, |
Ugy futok és bujok szép szemei előtt;
Mégis én rút vagyok az te kedved előtt.
63. | Szállj le, szép Violám, mint harmat az égből, |
Szállj az én kezemre, mint karvoly fölyhőből;
Szánd meg ezt az szegényt, kit gyülölsz szüvedből.
64. | Én sok mulatságot te néked találok, |
Madárfogó hálócskát ollyat csinálok,
Hogy láthatatlanak lésznek cérnaszálok.
65. | Hogyha hosszu náddal halat csalni akarsz, |
Nálam sikos angvillát, ha akarsz, foghatsz;
Egy szóval mind ugy lész, az mint meggondolhatsz
66. | Szállj le, szép Violám, és szeress engemet! |
Minap szerencsédre jártam az erdőket,
Anyjokat megöltem, megfogtam kölyköket.
67. | Ugy megszelédültek, hogy járnak utánnam; |
Sokan kérték tűlem, senkinek nem adom:
Néked, édes violám, azokat tartom.
68. | Esztelen, mit beszélsz, hányod panaszodat? |
Gyülöli Viola te ajándékodat,
Gyülöli verseidet és temagadat.
69. | Az te dolgod nem más, csak panaszolkodjál, |
Neveld az vizeket könyvhullatásiddal,
Sürősits fölyhőket sok sohajtásiddal."
70. | Igy végezé versét búsult szerelemben |
Az nevét nem irom ebben az könyvemben,
Mert az Diánátol tilalom van ebben.
71. | Ad jobbat az Isten! Megsárgúl az kalász, |
Valaha megfordúl az rút fekete gyász,
Kit gyülölsz, viola, kedvedben lészen az.