Remények és valóság
Remények és valóság
Remélte, hogy nádorként többet tehet a haza érdekében, ám az 1655. évi pozsonyi országgyűlés Wesselényi Ferenc (1655-1666) felső-magyarországi főkapitányt választotta nádorrá. Ezzel a rendek nagyobbik része a Habsburgokkal közös utat választotta, akik ez idő tájt nem fektettek sok erőt a törökellenes harcokba.
II. Rákóczi György eközben balvégzetű vállalkozásra szánta rá magát, amikor 1657-ben – igaz, X. Károly svéd király biztatására – a lengyel trón megszerzésének reményében megtámadta Lengyelországot. A kezdeti sikerek után, amikor a svéd csapatok hazamentek, Rákóczi magára maradt. A fejedelem seregét hátrahagyva hazamenekült Erdélybe, miközben katonái a tatárok fogságába estek. Cselekedetével a Porta haragját is kivívta, olyannyira, hogy lemondásra szólították fel. Mivel a parancsnak nem engedelmeskedett, hamarosan török megtorló csapatok özönlöttek Erdély felé. 1660-ban török kézre került Erdély kapuja, Várad vára, majd elveszett Jenő, Lugos és Karánsebes is. A fejedelem is harcban kapott sebekbe pusztult bele ez év nyarán.
A bécsi udvar Montecuccoli tábornagy vezetésével küldött csapatai 1661-ben érkeztek Erdélybe. Velük a zűrzavar csak fokozódott, és Barcsai Ákos (1658-1660), valamint Kemény János (1661-1662) rövid életű fejedelemsége után a Porta I. Apafi Mihályt (1661-1690) ültette Erdély trónjára.
