Társadalmi változások

Full text search

Társadalmi változások
A tatárjárást követő években IV. Béla szakított egykori birtokpolitikájával. Most már nem törekedett az Imre király (1196-1204) és apja idején eladományozott királyi földek visszaszerzésére. Egyre több földet adományozott maga is, s erre már csak azért is szükség volt, mert a várépítés csak úgy volt lehetséges, ha a birtokosok földhöz jutnak. A világi előkelők, akiket ekkor már báróknak is hívtak, olyan területeket kértek maguknak, amelyek közel feküdtek váraikhoz.
A nemesség alsó rétegeinél a legfontosabb változás a familiaritás megjelenése volt. A nemes familiáris szabadon választhatta meg urát, akinek aztán hűséggel tartozott. Szolgálatvállalása általában egész életére szólt. Urától teljes ellátást és kialkudott juttatásokat kapott. Békeidőben ők adták a birtokos kíséretét, igazgatták földjeit, bíráskodtak helyette. Háborúban kötelesek voltak uruk oldalán hadba vonulni. A nemesség erejére utalnak az 1267-es országgyűlés követelései is. Úgy döntöttek, hogy a nemesi birtokjogok vizsgálatára minden megyében négy helyi bírót nevezzenek ki az ispán vezetése alatt. Ez a rendelkezés indította el a nemesi vármegye szervezeti kialakulását.
A 13. század második felében egyre jelentősebb szerepet kaptak a kiváltságolt települések. A király tudatos várospolitikát folytatott, privilégiumokat adományozott, de nem minden kiváltságos helyből lett város, hiszen a városfejlődés nem a jogi kiváltságtól, hanem elsősorban gazdasági tényezőktől függ. A magyar városalapítások úgy történtek, hogy az uralkodótól a települések egy tekintélyes "anyaváros" kiváltságait kapták meg. A privilégium magában foglalta az önálló bíró- és plébánosválasztást, és bizonyos adókedvezményeket is adhatott a lakosoknak. Ekkor az országban a legtekintélyesebb jog a "fehérvári" volt.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť