Az Erdélyi Fejedelemség születése
Az Erdélyi Fejedelemség születése
Miután az oszmánok az 1543-45. évi várfoglalások során tovább szélesítették a magyarok által hódoltságnak nevezett török területeket, Ferdinánd 1547-ben a status quo alapján békét kötött Szulejmánnal és vállalta, hogy a kezén lévő országrészért évi 30 ezer forintnyi – szemérmesen ajándéknak nevezett – adót fizet. I. Ferenc halála (1547) és a szultán keleti lekötöttsége a perzsiai hadjárat miatt (1548) kedvező alkalmat teremtett a két országrész egyesítésére. Bár az 1549-ben Nyírbátorban kötött egyezményt utóbb Izabella felrúgta, János király egykori hű emberének, az egység első harcosának, Utyeszenics vagy Martinuzzi Fráter Györgynek 1551 nyarán sikerült kikényszerítenie a gyermek II. János és Izabella lemondását. A keleti területek átvételére küldött Habsburg csapatok azonban gyöngének bizonyultak az időközben felvonult török seregekkel szemben, s a kísérlet 1552-ben nagyszabású török hadjáratot provokált: ekkor került török kézre Veszprém, Drégely, Temesvár, Lippa és Szolnok. S bár az egri védők Dobó István vezetésével hősiesen helytálltak, az 1552. évi hadjárat ismét az oszmánok erejét bizonyította. Az erdélyi rendek, látva a Habsburgok gyöngeségét, visszahívták János Zsigmondot és anyját, s rájuk bízták az ország kormányzását. S bár János Zsigmondot csak Ferdinánd utóda, I. Miksa (1564-1576) ismerte el princepsnek, azaz fejedelemnek az 1570. évi speyeri szerződésben, az Erdélyi Fejedelemség ekkor, 1556-ban született meg. A speyeri szerződés csak rendezte a két magyar haza közjogi státusát, de a kialakult helyzeten nem változtatott lényegesen. A Habsburgok kellő katonai erő híján azt sem tudták megakadályozni, hogy János Zsigmond halála után az erdélyi rendek – megszegve a szerződést – Báthory Istvánt válasszák fejedelmükké (1571-1586). Ezt követően Erdély trónján 1690-ig választott fejedelmek ültek.
