Mátyás és a reneszánsz

Full text search

Mátyás és a reneszánsz
A humanizmus és a reneszánsz magyarországi elterjedését nem kis csodálkozással figyelték a kortársak. Már akkor is megmagyarázhatatlannak tűnt az a tény, hogy az Alpoktól északra fekvő országok közül miért éppen Magyarországon jelent meg igen hamar az új kulturális irányzat. A választ Mátyás személyiségében kell keresnünk, aki az udvar életét is erősen befolyásolta. A külsőségeket kedvelő király elsőrangú propagandaeszköznek tekintette a művészetek pártolását, hiszen már származása miatt sem volt mindegy számára, mit gondolnak róla Európa vezető udvaraiban. Minél többen fordultak meg a Duna partján, annál többen vitték el hírét, terveit, elképzeléseit. A művészetpártoláshoz Mátyásnál, a belső indíttatás mellett, politikai célok is kapcsolódtak, s ennek megfelelően bevételeinek tíz százalékát fordította a kultúra támogatására. (Ez az 1480-as években elérhette a nyolcvan-százezer forintot is.)
Mátyás valójában Zsigmond kormányzati rendszerét vette át, s számos dologban megpróbálta elődjét követni. Ellentmondást nem tűrő személyiségével és hallatlan ambíciójával elérte, hogy a középkori magyar állam közép-európai hatalommá váljon. Halála után Mátyás műve széthullott, mert nem akadt olyan erős kezű uralkodó, aki az ország erőforrásait hozzá hasonlóan, olyan magas szinten mozgósítani tudta volna.
E. K. P.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť