Szakirodalmi segítségnyújtás?
Szakirodalmi segítségnyújtás?
Mivel a nemesi árutermelés középpontjában a gabonatermesztés állt, a kincstár ebből sem remélhetett túl sok adót, ezért kiadványaikkal elsősorban az önálló paraszti birtokokon folyó gazdálkodást igyekeztek támogatni, hiszen az ügyes parasztember a saját birtokán tudott selyemhernyót tenyészteni, tudott méhészkedni, néhányan lent termeltek, mások dohányt, azután lóherét, voltak, akik juhokkal foglalkoztak, sokan tehenekkel. Ezek a kis birtokok mind megadóztathatóak voltak, tehát érdemes volt velük törődni, s a nagyobb terméshozam érdekében a gazdálkodóknak tanácsokat adni. 1769-ben "Új-módi magyar selyem-ruha" címmel jelenik meg kötet, hiszen ebben az időszakban kezdődött el az eperfaültetés, s vele együtt a selyemtermelés is. 1783-ban "A selyem míveléséről való oktatás" címmel adtak közre könyvet, majd hat évre rá a selyemeresztő bogarakról írnak. Végül is a korai manufaktúrák között emlegetett textilesek fontos bázisát képezték ezek a parasztgazdaságok.
Divatossá lettek a méhészeti útmutatók ugyanúgy, mint a kender és len termesztéséről szólók, vagy – a szigorítások utáni megbocsátó korszakban – a dohány termesztéséről és a burgonyáról szóló művek. Az egyik kötet az öntözés fontosságát mutatja be a lóheretermesztés folyamatában. Az 1770-es években többen is hirdetik a trágyázás fontosságát, s arra próbálják rávenni a gazdálkodókat, hogy a trágyát ne az utak egyengetésére használják fel, hanem megfelelő időben szórják szét a földeken. Egy Ausztriában is sikeres oktatókönyv magyar kiadása is szól erről 1774-ben, a mű címe ez volt: "Az ausztriai paraszt ifjúságot a jól rendelt mezei gazdaságra oktató kézi könyvecske", sőt az iskolák számára még Révai Miklós is írt egy, a modern értelemben vett mezőgazdaságot propagáló munkát, "A mezei gazdaságnak folytatásárul" címmel.
