Afrika és Ázsia ismeretlen vidékein
Afrika és Ázsia ismeretlen vidékein
Magyar László volt az Afrika-kutatás úttörője, aki 1849-ben jutott el Dél-Afrikába, ott le is telepedett, s feleségül vette a bihéi néger fejedelem leányát. Néprajzi-földrajzi kutatásairól már 1853-ban ezt írta egyik levelében: "azt hiszem, hogy még eddig semmi európai utazó Afrikában nagyobb térséget nálamnál be nem utazott". A portugál hatóságok segítségével jutott el első tudományos összefoglalója a magyar fővárosba, s azt Hunfalvy János 1857-ben meg is jelentette, a következő évben tagjává választotta őt a Magyar Tudományos Akadémia, majd egy évre rá folytatódott feljegyzéseinek sajtó alá rendezése és kiadása. Ezt követően 1862-ben Budapesten, a következő évben pedig Lipcsében adtak ki tőle feljegyzéssorozatot, de 1864 novemberében elhunyt, s kutatásainak további részletei már soha nem jutottak el a tudományos világhoz.
Teleki Sámuel akadémikus 1887 tavaszán jutott fel a Kilimandzsáróra, s az év októberében a földrajz kutatói közül elsőként mászta meg a Kenya-hegységet. Társaival együtt a következő év tavaszán fedezte fel a később általuk elnevezett Rudolf- és Stefánia-tavat, továbbá a Höhnel-vulkánt. 3000 kilométeres útjuk során Afrikának egy addig fel nem térképezett részét írták le egészen pontosan.
A Kaukázus feltárója volt Déchy Mór, aki Észak-Afrika hegységeit is bejárta, de fő érdeme, hogy neves kutatók társaságában a Kaukázus gleccservilágát, vízrajzát, hegységrendszerét tárta fel, s az 1884 és 1902 között megszervezett hét utazásuk tapasztalatai nyomán el tudták készíteni a Kaukázus első, tájékoztató jellegű földtani térképét. Ő volt a Magyarországi Kárpát Egyesület egyik megalapítója is.
Jeles Ázsia-kutató volt Zichy Jenő gróf is, aki elsősorban a magyarság eredetét próbálta feltárni, s ezért három nagyobb ázsiai expedíciót szervezett – a harmadikon több más mellett Jankó János, a neves néprajztudós is részt vett -, s ezeknek az expedícióknak az eredményeit Zichy megjelentette a századfordulón. Jankó, aki a néprajz mellett az antropológia jeles kutatója is volt, Zichy 1900-as könyve részeként írta meg tanulmányát a magyar halászat eredetéről.
Századunk legnagyobb Ázsia-kutatója Stein Aurél volt, végzettségére nézve régész és nyelvész, az ind történelem, valamint az indo-iráni régi földrajz kutatója, aki eme előtanulmányai után 1900-ban indult első nagy, kilenc éven át tartó belső-ázsiai expedíciójára. Két évvel később India északi részein végzett régészeti feltárásokat, s harmadik nagy expedícióját 1913-tól vezette, amikor is mintegy 18 ezer kilométert járt be. Több romvárost és ősi romhelyet fedezett fel, s eredményeit nagyszámú szakkönyvben tette közzé, amelyek egy része magyar nyelven is megjelent. Ezek között is kiemelkedő jelentőségű a "Legbelsőbb Ázsia földrajzának hatása a történetben" című, 1925-ben megjelent könyve. 1941-ig még több kisebb kutatóutat vezetett. Kabulban hunyt el 1943-ban, s Lóczy Lajos balatonarácsi síremlékét azokkal a havasi gyopárokkal ültették körül, amelyeket egykoron Stein küldött. Hagyatéka a Magyar Tudományos Akadémiához került, s az a hatalmas Keleti Gyűjtemény értékes egysége lett. Sírfelirata így szól: "Stein Aurél Márk az indiai régészeti kutatások tudós felfedező szakírója, Indiában és Kelet-Turkesztánban, Perzsiában és Irakban tett fáradságos utazásaival szélesítette a tudományos ismereteket. 1862. november 26-án született Budapesten, 1904-ben angol állampolgár lett, 1943. október 26-án Kabulban hunyt el. Mindenki szerette." Sir Marc Aurel Steint az angol uralkodó egykoron az Indiai Birodalmi Lovagrend parancsnoki keresztjével tüntette ki.
