G. R. Donner szobrászata
G. R. Donner szobrászata
Az 1720-as évek végén érkezett Pozsonyba, Esterházy Imre prímás meghívására, Georg Raphael Donner (1693-1741) osztrák szobrász. Ausztriai pályakezdő éveiben csak kevés megbízást kapott – tehetsége Magyarországon, a nagyszabású feladatok elvégzése közben bontakozott ki, jutott olyan magaslatokra, hogy amikor a 30-as évek végén visszahívták Bécsbe, már elismert, ünnepelt szobrász volt. Munkássága nemcsak azért jelentős számunkra, mert remekművekkel gazdagította a magyar szobrászatot, hanem mert figuratípusokat, szobrászi megoldásokat teremtett s tett népszerűvé.
Donner, műveivel közvetlenül, s tanítványainak, követőinek alkotásai révén közvetve a 18. század egészének hazai szobrászatát meghatározta. Itteni működése során legjelentősebb szobrait, domborműveit Pozsonyban, a székesegyház szentélyében és a mellette álló Alamizsnás Szent János-kápolnában alkotta. A szentélyben álló egykori főoltárt (amelyet 1867-ben lebontottak, szétszedtek, s azóta szobrait különböző helyeken őrzik) Szent Márton és a koldus csoportja díszítette, az előtérben két adoráló angyallal (1733). Az ábrázolás témája az az epizód Tours-i Szent Márton életéből, amelyben a katonaszent előtt megjelenik egy koldus, akiben felismeri Krisztust és megosztja vele köpenyét. Az ágaskodó ló és lovasa barokkos, diagonális kompozíciót sejtet, de a két férfialak egymásra irányuló tekintetének "ellen-diagonálisa" s az élére állított rombusz, amelybe a csoport befoglalható, valamint a hangsúlyos középtengely egyensúlyt teremt. Az alakok között alig van hely; a zártság és a mű frontalitása tovább növeli a nyugalmat, az időtlenség érzetét. A heves mozdulat, az ágaskodó ló, s a lábai alatt fekvő figura kapcsolatára építő kompozíció dacára a művön nem küzdelem vagy diadal, hanem szelíd szánalom, összetartozás érződik. Donner többi művén sem az erő, a keménység, az atletikus izomzat tűnik fel, hanem a hajlékony, megnyúlt test, az együttérzés, az imába merülés, az érzelmek áradása.
