Az iparművészet
Az iparművészet
A századforduló iparművészetének legnagyobb újítása az enteriőr egészére kiterjedő egységes tervezés, valamint iparos és tervezőművész harmonikus együttműködése (esetenként azonossága), amik stiláris megújulással jártak együtt. A modernizálódás először 1900 körül a bútorstílusban jelentkezett. Torockai-Vigand Ede (1870-1945) bútorainak egyenes formái, könnyedsége, finom veretei arra engednek következtetni, hogy a művészet demokratizálását lehetővé tevő, s a szecesszió egy fajtáját képviselő angol "deszkastílus" meghódította tervezőinket. Vigand "angolos" enteriőrjei közül kiemelkedik a Szépművészeti Múzeum grafikai bemutató- és olvasótermének berendezése (1907). Az Arts and Crafts mozgalom hagyományokra alapozott modernizmuselve a deszkastílus nemzeti változatának igényét is elültette. Tekintettel Magyarország csekély ipari múltjára, a hagyományt a népi kézművesség tárgyaiban keresték tervezőink. A század első éveiben egyénileg és szervezetten is megindult a népművészet tanulmányozása. Az ornamentika helyett a modern bútorstílus forrásait keresték és találták meg az ácsolt, konstruktív szerkezetű parasztbútorokban. E "felfedező" mozgalom kapcsán, 1902-től a brit és a népművészeti hatás egybefonódását figyelhetjük meg Vigand, Körösfői-Kriesch Aladár (1863-1920) és Nagy Sándor enteriőrjeiben, kik az 1902-től szerveződő gödöllői művésztelep tagjai voltak.
Később az Angliából hazatérve is az angol hagyományokat ápoló könyvtervező, Falus Elek szervezett szőnyegszövéssel induló művésztelepet Kecskeméten. Falusnak jelentősebb azonban könyvművészete. A Nyugat könyveit tipografálta és kötötte.
Munkáival a dekoratív stílusú, papírkötéses, népszerű könyvtípus meghonosítója lett. Másképpen kötődött össze a könyvművészet megújításával Vigand és a fiatal építész: Kós Károly (1883-1977) neve. Középkorias vagy saját kézírással, nádtollal készültek Kós könyvei (Attila királról ének c. balladája, 1909), s iniciálékkal díszítve Vigandéi: a kézműves hagyománynak biztosítottak elsőbbséget.
A bútorok, könyvek, szőnyegek (az 1904-ben megalakult gödöllői szövőműhely termékei) harmonikus egységének (az ún. Gesamtkunstwerknek, összművészeti alkotásnak) megteremtésétől csak egy lépés volt az egész mesterséges környezetre kiterjedő tervezés jelentőségének felfedezése. Így az "alkalmazott" művészet ágai közül 1906-tól az építészet kérdései kerültek előtérbe.
Lechner Ödön: Postatakarék (1899-1901). Zsolnay-kerámiával burkolt homlokzat
