Szobrászat
Szobrászat
A szobrászokat kötötte leginkább béklyóba a múlt századi akadémizmus és eklektika: a századelőn készült a nagyvárosi közterekre szánt szobrok többsége, ami szükségképpen stílust konzervál. Az áttörés az intimebb műfajokban következett be, főként Beck Ö. Fülöp (1873-1945) révén. Kőfaragásait (Fekvő akt, 1912, Menyecskefej, 1912) tömbszerű zártság, anyagszerűség, tömeg és vonal összhangja jellemzi. Beck a leginkább kezdeményező az éremművészetben és a plakettben volt (Mikes Kelemen, 1908, Vonósnégyes, 1914). Itt háttérbe szorult korai műveinek szecessziós díszítő kedve, megtartva azok ritmusából annyit, amennyi egy klasszikus indíttatású szobrászatba belefért. A szecesszió formavilága mellett elkötelezett szobrászok többnyire könnyedebb útra tértek, és iparművészeti divatoknál kötöttek ki.
Csontváry Kosztka Tivadar: A taorminai görög színház romjai ( 1904-05)
A. N.
