Kastélyépítészetünk virágkora
Kastélyépítészetünk virágkora
A század folyamán egymás után épülnek a főrendiek, az egyházi méltóságok, majd a középnemesek rezidenciái, kastélyai. Mária Terézia korában mintegy 200 új építményt emeltek. Kialakult a korszak legáltalánosabb barokk kastélyformája, amelynek egyes vonásai még a következő században is megmaradtak. Az alaprajz U alakú, s a főépülethez kétoldalt egy-egy merőleges szárny csatlakozik. A homlokzat tömegelosztása egyszerű sémát követ: a szélső és a középső szakaszokat rizalitok emelik ki, köztük egyszerűbb oldalszakaszok húzódnak. A falból előreugró, külön tetővel vagy manzard kupolával fedett oromzatos, gazdagabb homlokzatú, díszes kapuval és erkéllyel is hangsúlyozott középrizalit a kastély legdíszesebb része. Ezt a sémát alkalmazta még gazdagabb formában (pl. magasabb és hosszabb homlokzattal, az előreugró szárnyak tömbszerű kialakításával), a belsők (pl. lépcsők, díszterem) reprezentatív megoldásával, a budai királyi palota (1749-1770) tervezője, így műve az egész kastélytípushoz mintául szolgált. A típus legkiérleltebb változata Grassalkovich Antalnak, a kor legnagyobb birtokszerző főurának gödöllői kastélya (1744). Grassalkovich maga több kastélyt és palotát építtetett (Pozsony, Pest, Hatvan), de rokonainak, barátainak is példát mutatott az építkezésekben, s hatása Pécel, Nagytétény, Gernyeszeg ekkortájt épült kastélyaira egyértelműen kimutatható. Az említett általános vonások, az átalakítások olyan mértékben népszerűvé váltak, hogy szerte az országban nyomon követhetők még püspöki palotákon is (pl. Nagyváradon).
