ÁRKOK, SÁNCOK, VÁRAK
ÁRKOK, SÁNCOK, VÁRAK
Már a honfoglaló magyarok is számos bronz- és vaskori földsáncot kaptak örökül; Anonymus például 32 római vagy szláv várról tudott. E maradványokat – kivált ha természetes magaslaton voltak – védgyűrűkkel, fapalánkokkal tovább lehetett erősíteni. A később már árokkal is körülvett várak és a jó tucatnyi újonnan épített erődítmény a 11. században a várispánságok központjaivá lettek. Ezek a letelepedő nemzetségek ún. mezsgyével körülvett szálláshelyeiből fejlődtek ki – a mezsgye szóban rejlik a későbbi vármegye szó eredete. A román, majd a gótikus építészet jegyeit máig őrző váraink közül a tatárdúlásig mintegy 70-ről tesznek említést az okiratok. A súlyos pusztítás után IV. Béla számos kiváltsággal korszerűbb, nyugati mintát követő várak felépítését szorgalmazza; fél évszázad alatt csupán a Dunántúlon mintegy ötven vár épül. Ám a királyi várakon kívül a magánvárak száma is megnő – s falaiknak a török idők előtt még az egymás ellen hadakozó főurak hadjáratait is el kell szenvedniük. A várépítés utolsó fejezete a 16-17. század: várainkat ekkor – főként olasz hadmérnökök segítségével – reneszánsz típusú rondellákkal, fülesbástyákkal egészítik ki. A 17. századtól azután már nemhogy új vár nem épül, de a császári és a fejedelmi seregek egymás elől rontják le a meglévőket.
K. D.
