NEMZETI PARKJAINK

Full text search

NEMZETI PARKJAINK
A nemzeti parkokat – természetes ökológiai rendszerekként, megfelelő állami gondoskodással, de a látogatás lehetőségével – a Nemzetközi Természetvédelmi Egyesület (IUCN) 1969-es szabályozása fogta egységes keretbe. Magyarországon – a hetvenes évek első felében – először a Hortobágyon, majd a Kiskunságban jött létre nemzeti park. A Hortobágyon az elmúlt évszázadok sajátos gazdálkodása a természetes, ligetes mezőségből rövid füvű, szikes pusztát alakított ki; a puszta jellegzetes élővilága – a szürkemarhák, a rackajuh, a jellegzetes növény- és vízvilág – a pásztori élet emlékeivel együtt szabja meg a táj egyedülálló arculatát. A Kiskunság egyes területein a futóhomokos, buckás térszín, a szikes, turjános puszták és az ártéri erdők védelmében, ezt követően pedig – a Bükk-fennsíkon és az Aggteleki-karszton – a pazar karsztformakincs és a cseppkőbarlangok megőrzésére hoztak létre újabb nemzeti parkokat. Az elmúlt években a nádasokkal, sajátos vízivilággal ékes Fertő-tó is "előlépett": a korábbi tájvédelmi körzetből lett immár ötödik (Ausztriával közösen igazgatott) nemzeti parkunkká.
K. D.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť