Kambrium, szilur. A szárazföldi élet kialakulása
Kambrium, szilur. A szárazföldi élet kialakulása
Mintegy félmilliárd évvel ezelőtt a kambriumban, a prekambriumi élővilág, elsősorban a moszatok hihetetlen változatosságban bontakoztak ki. Megjelentek a mészvázas, zátonyépítő moszatok is.
A szilur (440-405 millió év) végén, a légkör oxigéntartalma megtízszereződött (a mai érték 10%-a). Ez fontos határérték volt, ami lehetővé tette olyan vastag ózonburok kialakulását a Föld körül, amely már képes volt a világűrből érkező és az élőlényekre káros ultraibolya sugarak elnyelésére. Ezzel elhárult az addig a víztakaró védelmében fejlődő élővilág szárazföldivé válásának legfontosabb akadálya, és megkezdődött a szárazföld meghódítása.
A szárazföldi növények őse valószínűleg (nincs közvetlen bizonyíték) olyan zöldmoszat volt, amely a szilur végén, a partközeli sekély vizű, időnként szárazra került árapályzónában élt, és ahhoz alkalmazkodott. Fonalas testének egy része az aljzatra tapadt, de egyes fonalak már a levegőbe emelkedtek, mint a hajtásos növények szára. A levegőbe emelkedő fonalak sikeres alkalmazkodás révén, hosszú idő elteltével kialakították mindazokat a tulajdonságokat (kiszáradástól védő bőrszövet és kutikula, védett burokban fejlődő ivarszervek, ellenálló szaporító spórák, a vegetatív testet szilárdító és a tápanyagot szállító elemek), ami a szárazföldi élethez szükséges.
Az első valódi szárazföldi hajtásos növények az ősharasztok voltak. Létük első fosszilis bizonyítékát 1895-ben találták Angliában. Az ősharasztok a növényvilág származása szempontjából az egyik legfontosabb csoportnak tekinthető, őket tartják minden hajtásos növény közvetlen őseinek. A legősibb típus a szilurban alakult ki. A legrégibb ismert fosszilis lelet az ordovicium és szilur határáról, mintegy 450440 millió évvel ezelőttről származik.
Jégkorszaki vagy jégkorszak utáni hideg idők ritka, fokozottan védett maradványnövénye hazánkban a halványrózsás lisztes kankalin
