Nyomozás a pusztában
Nyomozás a pusztában
A harmincas években megindult virágporszem-elemzések eredményeképpen tudjuk, hogy Magyarországon – az éghajlat jelentős szárazodása, felmelegedése következtében – az utolsó valódi puszta jó pár ezer évvel ezelőtt (kb. Kr. e. 7000--5500) lehetett.
Ezt nemcsak a több ezer éves eltemetett (fosszilis) virágporszemleletek bizonyítják, hanem azok a ma is élő pusztai növényfajok, amelyek manapság az eurázsiai, meleg sztyeppek lakói, és egy-egy példányuk Magyarországon is fellelhető. Féltett, ritka kincseink ezek a letűnt idők maradványai (reliktumok). Nem egy közülük azért pusztult ki véglegesen a magyar flórából, mert löszsztyeppek lakói voltak, s a lösztalajokat, kiváló termőföldek lévén, felszántották.
Az ország területének alig százezred részén találhatók még ősi jellegű löszpusztafoltok, de az értékes, ritka növények utolsó példányai még csak nem is itt, hanem kétségbeejtően veszélyeztetett helyeken, utak mentén, szántóföldi mezsgyéken élnek, ahol védelmük igen nehéz. Nyilvánvalóan ezért pusztult ki az utóbbi évtizedben a löszlakó pamacslaboda is, amelyet 1982-ben még védett növényeink között tartottak számon, de az 1990-ben megjelent "Vörös Könyv"-ben már a kipusztult növények között szerepel.
Maradványerdők, sztyepprétfoltok, sziklagyepek szép virága a törpe nőszirom
