A sün
A sün
A gyermekmesék hőseként is gyakran szereplő sün (Erinaceus europaeus) ma még viszonylag gyakori állat, megtaláljuk a ligetes erdőkben éppen úgy, mint a nagyobb parkokban, kertekben, mezőgazdasági területeken, sőt az alföldi nagy legelőkön is. Éjszaka mozog, a nappali órákat összegömbölyödve rejtekhelyén tölti. Alkonyattól jár zsákmány után. Sok rovart fogyaszt, de megeszi a csigákat, a békákat, az eléje kerülő apró rágcsálókat, néha kifosztja a földön fészkelő madarak otthonait. Habozás nélkül megtámadja a viperát is. Korábban azt hitték, immúnis a kígyóméreggel szemben, de az újabb vizsgálatok ennek az ellenkezőjét bizonyítják. A viperával vívott harc során elsősorban tüskéi segítik. Amikor a szimatoló sün a kígyóra bukkan, erős állkapcsaival nyomban megragadja, ahol éppen éri. A vipera természetesen dühösen védekezik, méregfogaival támadója felé kapdos, de csak az előremeresztett tüskékkel találkozik. A sün végül szétmorzsolja áldozata gerincét, és jóízűen bekebelezi méregfogakkal és méregzacskóval együtt.
A sün hátoldalát sűrűn nőtt, 20-30 mm hosszú és 1 mm vastag hegyes tüskék borítják. Számukat 16 000-re becsülik. Ha az állat veszélyben érzi magát, összegömbölyödik, tüskéit széttárja, így ellenségei nem tudnak hozzáférni. Egyébként csak kevés természetes ellensége van, legnagyobb pusztítója közvetlenül vagy közvetve az ember. Feljegyzések szerint már a régi rómaiak nagy tömegben árulták a lenyúzott bőröket; a tüskéket egyebek mellett gerebenezésre használták. A modern Európában a közúti forgalom jelenti a legnagyobb veszélyt a sünök számára, különösen az autópályákon gázolnak halálra sok-sok ezer állatot évente.
A sün kereken 16 000 tüskét cipel magával. Ősszel téli álomba merül
