Mohák
Mohák
Habár szárazföldön élnek, nem tekinthetők valódi szárazföldi növényeknek, mivel még nincs valódi szilárdító- és szállítószövet-rendszerük. Ezért is alacsony növekedésűek. Nincs valódi gyökerük és levelük sem. Spórákkal szaporodnak. A spórából egy zöld, fonalas moszathoz hasonló előtelep (protonema) hajt ki. Ebből fejlődik az ivaros nemzedék, ami a mohanövényke maga. Leveles hajtásának csúcsán fejlődnek az ivarszervek. A kiszabaduló hím ivarsejt a leveleken megülő harmat- vagy esőcseppben a női petesejt által kibocsátott kémiai ingerek hatására keresi fel a mozdulatlan petesejtet és megtermékenyíti. Ebből hajt ki és a növénykén marad a moha ivartalan része: a nyeles spóratartó tok. Ebben redukciós osztódással spórák keletkeznek, amelyek kiszóródás után új növénykét hajtanak.
A mohák a vizet és a benne oldott sókat egész felületükön képesek felvenni. Ezért könnyen kiszáradnak s víz hatására gyorsan felújulnak.
A mohák minden más növénytől eltérnek abban, hogy ivaros nemzedékük nagyobb, mint az ivartalan, s ez maga a fotoszintetizáló mohanövény.
A mohák hasonlóak a zöldmoszatokhoz és a hajtásos növényekhez a fotoszintetizáláshoz szükséges színanyaguk összetételében.
A moháknak két fő csoportjuk van, a lombosmohák és a májmohák. A májmohák egy részének lapos, telepszerű teste van.
A mohák általában tömött párna vagy szőnyegszerű takaró formájában borítják az aljzatot. A hegyekről lezúduló nagyobb vízmennyiség felfogására is képesek, s ezért fontos szerepük van a talajerózió meggátolásában és a talajképződésben.
A csillagos májmoha zöld, szőnyegszerű bevonatot alkot árnyas, nedves talajon, de az alföldi kutak belső falán is
