A coltok felugattak

Full text search

A coltok felugattak
A két háború közötti időszak legsikeresebb könyvtípusa a "vadnyugati" történet volt. Az ország fiatalsága falta a bátor, banditákkal vagy elszemtelenedett birtokosokkal magányosan szembeszálló, keményöklű férfiakról megjelentetett regényeket. Az érdeklődés talán azzal is magyarázható, hogy ezek a történetek karrierről, társadalmi emelkedésről, a társadalomban való elhelyezkedésről is szóltak, hiszen a revolveres cowboy izgalmas kalandok után legyőzte ellenségeit, elnyerte jutalmát, a szeretett nő kezét.
A mintát az amerikai irodalom adta, tömegesen jelentek meg nálunk a Nyugat meghódításának regényei, köztük Bret Harte, Zane Grey, Max Brand néha egész jó könyvei. A felhasználás során, a magyar írók kezén eltűnt a valóságos háttér, az egykori hódítások és harcok romantikája, a cselekmény ötlettelenné sematizálódott. A lovon, a felugató colton, a szőke farmerlányon kívül már semmi sem emlékeztetett az igazi Vadnyugatra, a marhatenyésztő hajcsárok viharvert életére, nehéz munkájára.
A többnyire angol álnéven jelentkező szerzők közül érdemes megemlíteni John Tempest, vagyis a sokoldalú Leleszy Béla, és Ales H. Ash (!) vagyis Hamvas H. Sándor nevét.
Ez a regényfajta a háború után a magyar könyvkiadásból nyomtalanul eltűnt, felelevenítésével sikertelenül kísérleteztek a kilencvenes években, a magányos hős és a kezében eldördülő revolver a modernebb detektívregényben talált helyet. A társadalmi változások nem kedveztek a magányos hősnek, még az álmok és remények világából is eltűnt a felemelkedésnek efféle lehetősége, a sikeres élethez a kor egészen más utakat és módszereket kínált.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť