A regényirodalom kibontakozása
A regényirodalom kibontakozása
A 19. század első harmadában a műfaj – a közönség bővülésével, a folyóiratok terjedésével – rohamos fejlődésnek indult, mind számbeli, mind minőségi tekintetben. A harmincas években jelentős számú történelmi regény (inkább talán történelmi kalandregény) született – első nagyszabású regényírónk e tekintetben Jósika Miklós (1794-1865), kinek nagyszámú, nagy hatású regénye (Abafi, 1836; A csehek Magyarországon, 1839 stb.) beláthatatlan mértékben járult hozzá a (bár kalandigényű, de mégis magas színvonalú) regényolvasás elterjedéséhez. Ebben az évtizedben születik az első magyar társadalmi regény is, Fáy András (1786-1864) A Bélteky-ház című alkotása, mely a reformkor legfontosabb eszméit már jelenkori történet keretében jeleníti meg – persze erősen didaktikus jelleggel -, s ekkor írja meg Bajza József az első jelentős tanulmányt is a regény műfajáról, elismerő gesztusként (A románköltésről, 1833).
A 40-es években már teljes erővel működik a regényírás gépezete: a folyóiratok tele vannak folytatásos, romantikus, fantasztikus kalandokkal teli történetekkel, melyeknek legkülönbjei magyarországi kalandokat ismertetnek vagy találnak ki, melyek ismert vagy éppen teljesen ismeretlen anekdotákra építik szórakoztató és tanulságos cselekményfüzérüket; közülük kiemelkedik Nagy Ignác: Magyar titkok, és Kuthy Lajos: Hazai rejtelmek c. műve. Ettől kezdve végig a század folyamán vezető műfajként fog már létezni a regényirodalom, ha nem is mindig minőségi értelemben, s alig találunk szerzőt, aki ne kísérletezett volna e műfajjal; még Petőfi is kipróbálta a regényt A hóhér kötele c. vadromantikus alkotásával (1846).
