Gyöngyösi István (1629-1704) és barokk kori költészetünk
Gyöngyösi István (1629-1704) és barokk kori költészetünk
Az utókor irodalmi értékítélete nem mindig egyezik a kortárs közízléssel. Míg Zrínyit a felvilágosodás és a reformkor írói fedezték fel, Gyöngyösi volt a kor népszerű költője a 18. század folyamán. A Wesselényi Ferencről és Széchy Máriáról, Kemény Jánosról és Lónyai Annáról, Thököly Imréről és Zrínyi Ilonáról szóló műveiben a hétköznapi érzések felől közelítette meg a nagy történelmi eseményeket. Sokszor anekdotaszerű elemeket és a humor eszközeit is felhasználva a még hosszú ideig hiányzó magyar társadalmi regényt előlegező műfajt teremtett.
Ahogy Balassi széleskörűen hatott a 17. század "névtelen" költőire, úgy Zrínyi hatása kimutatható Gyöngyösi és Esterházy Pál (1635-1713) költészetében. Ez utóbbi beírta nevét a magyarországi barokk zene történetébe is (Harmonia coelestis, Mennyei harmónia, Bécs, 1711).
Sok ezer fennmaradt magyar nyelvű szöveg bizonyítja a versszerzés népszerűségét a 17-18. században. Ezekben a többnyire a szerző neve nélkül, kalendáriumokban vagy kéziratos gyűjteményekben (pl. Vásárhelyi dalos könvv, 1672 k., Szentsei-daloskönyv, 1704) található ószövegekben a 19-20. században gyűjtött folklór alkotások korábbi változatait is eredménnyel kereshetjük. Nemcsak műfaji, de számos szövegszerű egyezésre is bukkanhatunk (pl. Tavaszi szél vizet áraszt...) Hasonló forrásokban, főként kéziratokban maradt ránk a kuruc kor költészete is, melynek egyes darabjai a középkori vágáns költészet örökségét őrzik. A 17. századi magyarországi versanyag harmadik csoportja az egyházi szertartások énekanyaga. Ebben a században rögzült mind a protestáns gyülekezeti éneklés, mind a katolikus szertartás számos szövege és dallama.
