Zalai Béla: A rendszerek általános elmélete
Zalai Béla: A rendszerek általános elmélete
Zalai Béla a századelő magyar filozófiai életének nagy ígéretei közé tartozott; rövid, 1915-ben orosz fogolytáborban véget ért gondolkodói pályáját Lukács, Mannheim, Fogarasi társaságában kezdte, és legfontosabb írásait kéziratban hagyta hátra. Fő műve sokáig ismeretlenül lappangott, és a hetvenes évek végén szerencsés véletlennek köszönhette megkerülését. Zalai a késői pozitivizmus, a neokantianizmus és a fenomenológia felé tájékozódott. Fő műve szemléleti kiindulópontját már kézirata első mondatában jelzi: "minden, ami egyáltalán elgondolható, szerkezetét tekintve befejezetlen rendszer" – Zalai pedig éppen ezt, a rendszerek általános elméletét kereste. A jelenségek tudományos rendszeregységekbe illenek, amelyek a folyamatosan változó jelenségek felbukkanásával egyre újabb és újabb rendszereket hívnak életre. A jelenségek mint részek megformáltságukban hordják látszólagos önállóságukat, és megismerésük éppen e formamozzanat elemzését jelenti, egy olyan megismerési aktusban, amely döntően nem pszichológiai természetű. Zalai értelmezésében a valóság mindig valamely rendszer megvalósulása; lévén azonban sokféle rendszer, elemzésük nyomán sokféle világépítmény adódik. Zalai az ezt követő gondolatmenetekben az absztrakció (elvonatkoztatás), a transzformáció (átalakítás) és az intuíció (ráérzés) kidolgozására tesz kísérletet, és egy új filozófiai nyelvtan megteremtésének szükségességét hangsúlyozza, amely az általános filozófiai fogalomalkotás kulcsa lehet. A következő gondolatmenetek Cassirer szimbólumfogalmát hívják segítségül a megismerési folyamat leírásában, és határozottan a modern nyelvfilozófiai szemlélet felé mutatnak – amelynek töredékes kéziratával Zalai sokáig ismeretlenül maradt előfutára volt.
Zalai Béla rendszerelméleti írása sokáig csak életrajzi emlékezésekben élt, a kézirat a 70-es években került elő – igazolva a kortársak Zalai tehetségéről mondott szavait.
