Bölcselet és esszé
Bölcselet és esszé
A magyar filozófiai gondolkodás történetében gyakori jelenség, hogy a bölcseleti meggondolások nem a tudomány köntösében, hanem az irodalom, az értekező próza nyelvén nyernek megfogalmazást. Századunkban a bölcseleti esszé vált önálló műfajjá: e sajátos nyelven alkotott Németh László és Szabó Dezső, Bibó István és Hamvas Béla, de a műfaj Adytól, József Attilától sem idegen. E kifejezési forma gyakran érzékenyebb és pontosabb megjelenítése a magyar bölcselet időszerű kérdéseinek, mint a szakfilozófia szigorú tudományossága.
Korábban már láttunk példákat arra, hogy valamely kor mértékadó filozófiai eszméi, irányzatai és divatjai a magyar szellemi életbe a szépirodalom közvetítésével találtak utat. Amíg azonban a 19. században többnyire szépírók, lírikusok, a dráma- és a regényirodalom művelői szólaltatták meg koruk "uralkodó" eszméit, addig a 20. század "filozofikus" irodalmának meghatározó eszköze az esszé. A szociográfia és a közéleti publicisztika közege különösen alkalmasnak bizonyult bölcseleti problémák megfogalmazására; amíg a költői és írói munkában a filozófiai háttér az alkotói szemlélet és a mondandó megformálásának volt az eszköze, addig itt a filozófiai tartalom keresett magának kifejezési formát az esszé oldottabb, szép, hatásos és magával ragadó lehetőségeiben.
