A bencés rend

Full text search

A bencés rend
Géza fejedelem 996-ban alapította az első magyarországi kolostort, Pannonhalmát, amely Istvántól 1001-ben nyert alapítólevele birtokában a hazai szerzetesi élet központja lett. Az Árpád-kor első felében számos új alapítás bővítette azután a magyar rendi közösséget; Pécsvárad, Zalavár, Tihany csak a legnevezetesebbek a középkor századaiban létesült monostorok közül. Kezdetben külországiak népesítették be az új szerzetesházakat, ám hamarosan bőséges hazai utánpótlás is támadt. A bencés közösségek működését István és utódai bőséges birtokadományokkal biztosították – amelyről egyebek között legkorábbi magyar nyelvemlékünk, a Tihanyi alapítólevél birtokleírása tanúskodik.
A bencés életforma lényegét hazánkban is kettős küldetés jellemezte: a világtól elzárkózó közösség mindennapjait az ima és a liturgia, valamint a kétkezi munka hatotta át. Hatalmas birtokaikon a bencések mintaszerű gazdaságokat szerveztek, kivették részüket a lelkipásztori munkából, de a tudományok műveléséből is. Egy Pannonhalma könyvtáráról készült leltár 80 kötetet említ, közötte a Bibliát és a legfontosabb liturgikus könyveket, de a kolostorok könyvesházaiban a kor teológiai és bölcseleti irodalmának java termését is megtaláljuk. A hazai bencés életben a 13. századtól következett be hanyatlás, amelyet 1500 körül már nem sikerült orvosolni; a török kor és a reformáció idején a tatárjárással még oly vitézül dacoló Pannonhalma, s vele maga a rend pusztulásnak indult. Amikor a rendi élet helyreállt, a 17. század elején Pannonhalma mellett már csak Tihany, Bakonybél, Dömölk és Zalavár apátságai adtak hajlékot Benedek fiainak. Rövid virágzás után II. József uralma ismét megtorpanást hozott, időközben pedig végérvényesen átalakult a rend tevékenysége is: számos gimnázium fenntartásával a rend oktatórenddé alakult. Tagjai közül sokan emelkedtek a hazai tudományos élet élvonalába: elég talán itt a szótárszerző Czuczor Gergely, a régész Rómer Flóris nevét említeni.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť