Európai balett – magyar főnemesi kastélyban

Full text search

Európai balett – magyar főnemesi kastélyban
A viszontagságos magyar történelem következtében Mátyás király kora óta Magyarországon királyi udvar nem volt. A 18. század során a Habsburgokhoz hű főnemesség vagy Bécsbe járt szórakozni, vagy – lehetőségei szerint – saját vidéki kastélyaiban igyekezett az udvari mintát reprodukálni. Szép számban működtek országszerte kastélyszínházak, de meghívott külföldi hírességek, vagy egész balett-társulatok vendégszereplésére csak a század utolsó harmadában került sor az Esterházy-kastélyokban, Eszterházán és Kismartonban. Esterházy Miklós (akit Fényes vagy Pompakedvelő Miklósnak is neveztek) a Fertő tó mellett építtetett – Versailles-t utánzó – kastélyába az 1760-as évektől különböző programokkal társulatokat szerződtetett. Ezek közül kiemelkedett a bécsi francia követ fogadására rendezett ünnepségsorozat keretében a Párizs ítélete című táncjáték, J. G. Noverre, a nagy francia balettreformátor bécsi társulatának előadásában, 1772-ben. Ugyancsak jelentős esemény színhelye 1794-ben a kismartoni kastély, ahol a korszak másik nagy koreográfusa, az olasz S. Vigano és táncosnő felesége a Pygmalion című balettben három este is fellépett. Az Esterházy-kastélyokban tartott bemutatók során más európai nevezetességek is felléptek, vagyis a balett egy rövid időre helyet kapott Magyarországon a művészetek között. Olasz és német vándortársulatok Pozsonyban is tartottak előadásokat, de az évszázad végétől ezeknek és a kastélybemutatóknak a száma megcsappant. A balettművészet hazánkban megmaradt import művészetnek.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť