Mi a táncház . . .?

Full text search

Mi a táncház . . .?
Az évszázad közepétől a nyugati világban új táncos szórakozásforma született. A tánc- és zenekedvelő fiatalok klubszerű keretekben az európai néptánckincs elsajátítására és művelésére vállalkoztak, oly módon, hogy a táncok egyben érzelmi és fizikai önkifejező szerepet, eleven társas szórakozást jelentsenek. Részint ennek nyomán, részint egyes amatőr néptáncegyüttesek tagjainak saját kezdeményezéséből született meg nálunk a 60-as években a "táncház", amiből azután újabb mozgalom kerekedett ki. Nevét az Észak-Erdélyben ma is élő formától kapta, ahol is a szórakozni vágyó legénvek – összeadott pénzükből – helyiséget, táncházat béreltek ki, zenészeket fogadtak fel, hogy a lányokkal közösen mulassanak. A példát az eredeti népi hangszeres muzsika és a hagyományos, még élő táncos előadásmód jelentette. Ez a vonzó forma főként a városi fiatalok körében terjedt el, természetességével még a néptánc-színpadra is visszahatott. Nem véletlen, hogy ebben a mozgalomban éppen Tímár Sándor amatőregyüttesének tagjai, illetve tanítványai játszottak vezető szerepet. Erre az "autentikus" útra lépett a hivatásos Kodály Kamaratáncegyüttes, majd a Budapest Táncegyüttes, élén Zsuráfszky Zoltánnal és Farkas Zoltánnal.

Rábai Miklós: Ecseri lakodalmas (Állami Népi Együttes)

Rábai Miklós: Kiszejárás (Állami Népi Együttes)
K. G.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť