A zenepártoló városi polgárság
A zenepártoló városi polgárság
A töröktől szabadon maradt Nyugat-Dunántúl, Felvidék, Erdély városkáinak polgársága volt az, mely kézbe vette a zene ügyét, mely akarta és meg is fizette a jól képzett zenészeket. A középkori egyházi zenét fenntarthatta diákok és klerikusok kórusa; a reneszánsz, majd a barokk muzsika már magukat egész életükre a zenének szentelő szakembereket kívánt. Kőszeg, Sopron, Pozsony, Eperjes, Bártfa, Lőcse, Brassó, Nagyszeben rendre megszavazta azt a pénzt, mellyel a város – többnyire evangélikus – temploma 6-8 zenészt alkalmazhatott: néhány énekest és vonóst, orgonistát és karmestert. A szabad királyi városokban ezekhez jött még a toronyőrök csapata, mely az őrködésen és jeladáson kívül napjában többször is toronyzenét szolgáltatott, de kötelessége volt az istentiszteleti zenében is közreműködni. Már csak néhány jó hangú és képzett fiúszopranista kellett az iskolából ahhoz, hogy a 10-15 főnyi csoport a reneszánsz stílus négy-ötszólamú motettáit és a hangszerrel kombinált "concertáló" egyházi zenét, sőt később a kamaraegyüttessel kísért barokk egyházzenét is megszólaltassa. Nem kis dolog, hogy e városkákban biztos megélhetést talál, s így mindig jelen van legalább 6-8 képzett, kottaolvasó zenész, aki maga körül zenei műveltséget terjeszt, a várost zenével tölti meg, és tanítani is tudja, amihez ért. S nem kis dolog az, hogy immár nem egy püspöki, kolostori vagy főúri birtok adja a zeneélet anyagi hátterét, hanem a polgárság adománya – vagy adója.
S a pénz nem is csak a zenészek megélhetésére kellett. A hangszerek vásárlása és javítása éppúgy áldozatot kívánt, mint a kották másoltatása. Ahol nem sajnálták erre a pénzt, ott meg is született az önálló városi zenekultúra. 1570 táján egy pozsonyi özvegy másoltatta le a Szent Márton-templom számára azt a gyűjteményt, melybe közel 300 többszólamú reneszánsz kórusművet másoltak bele, részben neves külföldi zeneszerzők, részben névtelenek (esetleg hazaiak?) műveit; Bártfán sok száz zeneművet tartalmazó kottagyűjteményt vásároltak a 16. század végén és a 17. század elején.
Bakfark Bálint alakja a műveit tartalmazó nyomtatott kotta címlapján. Felirata: Az erdélyi Brassóból való Bakfark Bálint tabulatúrái. Megjelent: Lyon, 1553
Orgona Késmárkról, 1726-ból
