A munkásmozgalomban

Full text search

A munkásmozgalomban
József Attila fiatalkori versében „az ucca és a föld fiának” vallotta magát, teljes lélekkel csatlakozott a kommunista párthoz, „elvegyülni” akart a mozgalomban. Harmadik kötetének verseiből (Nincsen apám, se anyám, 1929) néhányat még „marxizált” is, azaz ideológiai kívánalmaknak megfelelően átírt.
A negyedik kötet (Döntsd a tőkét ne siránkozz, 1931), majd a Külvárosi éj (1932) programversei beszédes bizonyítékai elkötelezettségének, a „könyvet adtam / a parasztnak és a munkásnak” (Végül) ars poeticájának. A költő bonyolult személyisége, a párt dogmatikus, szektás politikája, az intrikák azonban eltávolították a munkásmozgalomtól. Előbb a moszkvai Sarló és Kalapács fasisztának bélyegezte (a brosúra egyik szerzője József Attila ekkori élettársának, Szántó Juditnak volt a férje), majd „lehagyták”, s a költő is szakított a párttal. A harmincas évek elején írott versei is (Külvárosi éj, A város peremén) a szemléletes valóságképet, a humanizáló tárgyiasságot az ideologikum olykor művészietlen követelményeivel egyeztetik. 1933-ban születtek meg azok az alkotások, amelyek valóban „végső szemléleti egészként” érzékeltették a modern ember világról szerzett tapasztalatait (Téli éjszaka, Óda, Elégia, Reménytelenül). A marxizmus társadalomképét József Attila ekkortájt már a modern pszichológia, a freudizmus emberképével egészítette ki, amint az tanulmányaiból (Egyéniség és valóság, Hegel, Marx, Freud) és verseiből (A hetedik, A város peremén, Eszmélet) kitűnik.

József Attila a „rakodópart alsó kövén”

... és szobra a Parlament melletti téren

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť