A Magyar Nyelvőr megindítása

Full text search

A Magyar Nyelvőr megindítása
A múlt század végének alapjában véve igen mozgalmas idejében inkább a neológiát várhatnánk fő áramlatként. Láttuk azonban, hogy egyrészt a német nyelvi hatás, másrészt a túlzásokba esett nyelvújítás ellen kellett felvenni a harcot. Ennek megkezdésére az idő pár évvel a kiegyezés után érkezett el: az Akadémia akkor már szabadon működhetett, és meg tudta valósítani egy nyelvvédő, nyelvtisztító folyóirat megindításának régóta érlelődő tervét.
Az Akadémia vezetői (Gyulai Pál, Arany János és Arany László) szerkesztőnek Szarvas Gábort szemelték ki, aki Magyartalanságok című, a pozsonyi főgimnáziumnak 1866/67. évi értesítőjében megjelent tanulmányával hívta fel magára a figyelmet. Eötvös József segítségével hamarosan Budapestre helyeztették át, 1871-ben az Akadémia levelező tagjává választotta, és megbízta nyelvművelő folyóiratának, a Magyar Nyelvőrnek a szerkesztésével. A Nyelvőr első száma 1872. január 12-i kelettel jelent meg, benne a szerkesztőnek Mit akarunk? című programadó cikkével: „Akarjuk ott, ahol az ingadozó alapra fektetett s rögtönözve létesített nyelvújítás szabályellenes szóalkotásokat hozott forgalomba, a helyesség visszaállítását; a hol az idegen nyelvekkel való érintkezés korcs kifejezéseket termesztett, a tisztaság előmozdítását; akarjuk a követelményeknek megfelelő tudományos magyar nyelvtannak összeállítását megkönnyíteni...; mind ezt pedig a magyar nyelv életéből merített eszközök segítségével akarjuk megvalósítani. – E végből kutatni fogjuk 1. a történeti, 2. a népnyelvet; 3. kiváló figyelmünk tárgyát fogja képezni az újabb irodalom, különösen pedig a forgalomban lévő hibás szóalakok és idegenszerűségek.”

Szarvas Gábor (1832–1895)

A Magyar Nyelvőr első számának címlapja

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť