Csillagnevek
Csillagnevek
Mint minden nyelvben, a magyarban is viszonylag pontos elnevezései voltak a csillagoknak. Néhányát még ma is ismerjük, legtöbbjét azonban a természettől elszakadt ember csak könyvekből, néprajzi leírásokból tudja, s az égen alig-alig azonosítja. A csillagnevek némi ízelítőt adnak a honfoglalás körüli néphitről, és Solymossy Sándor ezeknek a fölhasználásával, kiegészítésével alkotta ujjá a magyar mitológiát.
Az égbolt legföltűnőbb csillagképe a Tejút, amelynek régi magyar neve Országút vagy Hadak útja volt. A mellette levő Orion egysorban álló három csillaga a három Kaszás, a mögöttük pislogó kisebb pedig a Sántalány vagy később: Sánta Kata, aki a Kaszásoknak vitte a vizet. Nincs messze ezektől a Plejádok csoportja, s magyar nevük Hetevény vagy Fészekalja volt, ma pedig Fiastyúk. Az Ursa maior mai neve Nagy Göncöl vagy Göncölszekér, régebben csak egyszerűen Szekér volt. A rúdja középső csillaga mellett alig látható csillagocska (Alkor) mai neve Ostoros vagy Kisbéres, régen pedig Hüvelypici volt. A Venus kora reggel Hajnalcsillag vagy Ökörkereső volt, mert akkor indult a pásztor éjszaka ellegelészett ökreit összeszedni, amikor megjelent az égen. Az esti Venus neve Esthajnalcsillag vagy Vacsoracsillag. A régi csillagnevek az állattartás vagy növénytermesztés szókincsvilágából születtek. Ma vagy a görög-római mitológiából való nemzetközi elnevezéseket használjuk: Perseus, Cassiopeia, Pegazus, Herkules, Kentaur; vagy ha a latin név közszó, lefordítjuk magyarra: Rák, Hattyú, Sárkány, Holló, Szűz stb.
A csillagos ég magyar csillagnevekkel
