ELBESZÉLŐ PRÓZA (S. Sárdi Margit)
ELBESZÉLŐ PRÓZA
(S. Sárdi Margit)
(S. Sárdi Margit)
A középkori legenda- és példairodalomnak a szépprózai eszközök kimunkálására tett kezdeti lépései után első ízben a 16. században jött létre a magyar irodalomban az a feltételrendszer, amely a magyar nyelvű elbeszélő próza kifejlődését lehetővé tette.
Ezek: a személyiség magas értéke, a bonyolult emberi viszonylatok, a reformáció követelményei nyomán viszonylag széles olvasni tudás, a könyvnyomtatásnak köszönhetően viszonylag olcsó könyv. A kisebb képzettségű olvasóközönség igényeit magányos olvasásra szánt, anyanyelvű, világi prózai szövegek elégítették ki, s a könyvkiadást a közönség is befolyásolta igényeivel.
Az első nagyobb terjedelmű epikus világi alkotások létrejöttét az erasmusi nyelvművelő program és az erkölcsi oktatás igénye serkentette. Pesti Gábor Esopus fabulái (Bécs, 1536) címmel elsőként fordított le 185 állatmesét és élükön a meseíró és politikus Aiszóposz (K. e. 6. sz.) trufákból álló, fiktív életregényének egy rövid, csonka változatát. Ezekben számos humanista eszmének adott hangot (szabadság, igazság, az eszményi fejedelem), a trufákban rejlő humort azonban nem értékelte. Laskai János fordítása (Az Aesopus életéről... való história, Debrecen, 1592) szintén humanista igényességgel és stíluskészséggel készült. Művét gazdagabb Aiszóposz-regény kíséri, de a szórakoztató epikus részeket sokszor kihagyta, tudós eszmefuttatásokkal helyettesítette.
Heltai, Bornemisza
A tudós és a népszerű elbeszélő próza
Elbeszélő próza a 18. században
Hallertől Kármánig
