Rákóczi Erzsébet
Rákóczi Erzsébet
Rákóczi Erzsébet (1655–1707), II. Rákóczi Ferenc nagynénje színes, erős egyéniségű asszony volt. Munkáiból mindössze két vers maradt ránk, az is meglehetősen véletlenül. Egyiket („Jaj, én szerencsétlen, jaj, én boldogtalan...”) Esterházy Pálnak küldte el 1673-ban. A Zrínyi egyik idilliumát idéző költeményben szerencsétlen házasságára, féltékenykedő férjére panaszkodik, Esterházytól remél védelmet. Másik, 1693-ban született versében („Szememet hízlaló, szívem vigasztaló...”) szokatlanul gyöngéd búcsút vesz – a lovaitól.
Ugyanezekben az évtizedekben más főúri hölgyekről is tudjuk, hogy írtak verseket, például Wesselényi Ferenc nádor felesége, a Gyöngyösi Murányi Vénuszát ihlető Széchy Mária (1610–1679), vagy Csáky Krisztina (1654–1723), Bercsényi Miklós második felesége, akinek Kőszeghy Pál (1665–1703 u.) Bercsényiről szóló trilógiája Harmadik könyvét (1695) ajánlotta, az ő verseik azonban nem maradtak fönn.
