Késő reneszánsz és manierizmus
Késő reneszánsz és manierizmus
Rimay nem volt Balassi-epigon. Kora ifjúságában írt szerelmes versei ezer szállal kötődnek a Balassi létrehozta új, reneszánsz költői stílushoz, mégis megvan a saját eszmekörük. Tíz szerelmes verse a megfontolt, „tudós” lángolásról, Cupido megrendszabályozásáról szól, mintegy „vitatkozva” Balassi féktelen lobogású szerelmi lírájával. A magyar elitköltészet polgáriasult változata ez. Később, felhagyva a szerelmi lírával, a tudóskodó, moralizáló, bölcselkedő témák felé fordult. Egyre kimunkáltabb, bonyolultabb prózastílusban írta leveleit és elmélkedéseit, verseiben pedig allegorikus képek (emblémák), antik bölcsességek (szentenciák) és a Biblia rejtett jelentéseit boncolgatta. Ez a keresettség, kimódoltság a költői nyelv tudatos fejlesztésének programjával párosult. Rimay továbbfejlesztve Balassi rímtechnikáját a magyar rímelés Kosztolányiig ható megalapozója. A 16. század kezdetleges rímeivel szemben ő a tiszta rímeket kedveli, keresi: pl. úsz – kalaúz – húz, nép – szép – kép – ép, szelence – kemence – Velence.
Kézenfekvőnek látszik az analógia: miként Balassi az európai reneszánsz magyar megfelelője, úgy Rimay „a reneszánsz válságát”, a manierizmust képviseli. S valóban, ahogyan Itáliában Michelangelo követői mindinkább védekezni kényszerültek az ellenreformációval előretörő új, barokkba hajló ízlésnormákkal szemben, akként Balassi is apológiára, védelemre szorult. S miként a reneszánsz formák megnyúlnak, széttöredeznek, a kompozíció elemeire hullik Bronzino, Pontormo, Parmigianino képein, ekként a költészetben is a világosság és a harmónia helyét a túlzás, a rafinéria és a diszharmónia veszi át. Ez a modorosság a manierizmus. Persze – mint minden hasonlat – ez is torzít.
