Nemes Nagy Ágnes (1924–1991)

Full text search

Nemes Nagy Ágnes (1924–1991)
A kritika és a befogadástörténet és az újholdas szerzők megjelenésének pillanatától Nemes Nagy Ágnes műveiben érte tetten a más-más poétikai törekvések közösségére legjellemzőbb jegyeket.
Első verseskötete (Kettős világban) 1947-ben jelent meg. Líráját kezdettől egyfajta ismeretelmélet-létfilozófiai irányultság hatotta át, legfontosabb világirodalmi elődjének Rilkét tarthatjuk. Költészete az 1950-es évek elejére távol került a klasszikus-modern lírai magánbeszéd babitsi és József Attila-i örökségétől. Nyelve kihagyásossá vált, mindinkább az ellenőrzött asszociációkra bízta a vers menetét, és a jelek közvetlen jelentésességének kiterjesztésére törekedett úgy, hogy e jelek nem a külső valóságra, hanem önmagukra vonatkoznak. Nemes Nagy Ágnes második (Szárazvillám, 1957) és harmadik (Napforduló, 1969) kötetét olvasva e poétika teljes sikeréről számolhatunk be. Verseinek egzisztenciális tartalma a tárgyi világ közvetlen tudati szemléletben bontakozik ki. Ezután költészete fokozatosan megváltozott, az Egy pályaudvar átalakítása c. kötetben (1979) és nyolcvanas években írott prózaversekben stílusa összetettebbé, beszéde dialógikussá vált, ahol az én léte a soknézőpontúság értelmezése szerint születik meg az én létét megelőző másságban. Nemes Nagy Ágnes hozzávetőleg teljes költői életműve csak halála után, 1995-ben jelent meg nyomtatásban.
Pályája során jelentős műfordítói munkát is végzett, elsősorban a 19. századi német, illetve francia költészet jelentős műveit ültette át ihletetten magyarra, drámafordításai közül pedig kiemelkedik Corneille Cidjének magyar megszólaltatása.
Esszéistaként is modern irodalmunk egyik legnagyobb hatású alkotója. Poétikai és költészettörténeti témájú írásai, melyek költői munkájával szerves összhangban a hetvenes évek elejétől kezdve születtek, egy személyesen átélt költészetesztétikai rendszer lényegüket tekintve rendellenesen gondolkodó darabjainak is tekinthetőek. Terjedelmesebb esszéi közül kiemelkedik a Babits lírájáról készített A hegyi költő c. vázlat (1984), valamint a Metszetek c. kötet (1982) verstani témájú, illetve Rilke költészetéről szóló gondolatmenetei.

Vendégségben Lakatos Istvánéknál 1988-ban Balról jobbra: Szöllősy András zenekritikus, Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs és Lakatos István

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť