Szabó Lőrinctől máig
Szabó Lőrinctől máig
Valósággal új fejezetet nyit műfordításunk történetében Szabó Lőrinc munkássága. Befogadó- és alkalmazkodóképessége szinte határtalan, emellett a pontosságra jobban ügyel, saját stíluseszközeit pedig kevésbé érvényesíti, mint idősebb mesterei. Elmondható, hogy az újabb magyar műfordítás „realista” stílusáramlatai az ő törekvéseiből erednek. Catullust éppoly hűséggel fordította, mint Baudelaire-t, Gottfried Bennt éppolyan erővel, mint Villont vagy Blake-et. Remekbe szabottak drámafordításai is. Nemzedékéből még Illyés Gyula épített föl monumentális fordítói életművet. A modern francia költészetben tökéletes otthonossággal tájékozódott, de kitűnően értett a régebbi századok költői nyelvén is, és különös kedvvel tolmácsolta Moličre színdarabjait. Sárközi Györgynek köszönhető az első teljes értékű Faust-fordítás (a tragédia első része), valamint Thomas Mann Józsefjének ihletett tolmácsolása. Itt említjük meg Áprily Lajos ihletett és hű fordításait: Puskintól az Anyegint, Ibsentől a Peer Gynt és Schillertől a Wallenstein átültetését. Ezután a magyar műfordítás folytonossága már töretlen, mint ahogyan mindmáig él az a hagyomány is, hogy legjobb költőink általában jeles műfordítók is. A Nyugat harmadik nemzedékéből csaknem mindenki elsőrangú fordító. A legkiválóbbak munkásságára is csupán utalhatunk. Radnóti remekelt a francia költészet átültetésével, de latin költők megszólaltatásával is (Tibullustól Vergiliusig). Vas Istvánnak a Szabó Lőrincéhez hasonló arányú és igényű fordítói életműve felöleli a legkülönbözőbb korok, nyelvterületek más-más műfajú alkotásait, és valósággal egyéni fölfedezésként, járatlan úton haladva mutat be olyan modern költőket, mint T. S. Eliot vagy Saint-John Perse. Rónay György fordítói tevékenysége az egyenletes művészi teljesítmény és a módszeres földerítő munkálkodás alig meghaladható mintája: fordítóként úgyszólván végigjárta a francia líra évszázadait, de maradandót alkotott Novalis, Hölderlin és Rilke magyarításával is. Mások fordításának értékelését is feladatának tartotta, máig ő tekinthető az oly fájdalmasan hiányzó műfordításkritika legjelentékenyebb művelőjének. Kálnoky László intellektuális fegyelemmel, iskolázott stílushűséggel, költői erővel fordított (életművének egyik legnagyobb teljesítménye a Faust második részének magyarítása). Jékely Zoltán mindenkor leleménnyel, olykor játékosan is, páratlan beleérző képességgel tolmácsolt verset, drámát, regényt egyaránt. Weöres Sándor mint költészetében, fordításaiban is minden hangot meg tudott szólaltatni, a Tao Te king keleti bölcsességétől André Breton szürrealizmusáig.
A 20. században gyakoribbá váltak a kétnyelvű kiadások. Babits Mihály 21 vers, Tótfalusi István munkája, 1988-ban jelent meg
A náluk fiatalabbak közül utaljunk Nemes Nagy Ágnes filológiai felkészültségére és rendkívüli stílusérzékére (Corneille-től Victor Hugón át Rilkéig) és Somlyó György enciklopédikus igényű, fölfedezésekben és újrafordításokban bővelkedő, főképp a francia költészetben elmélyedő fordítói munkásságára. A nyugatos műfordítói hagyománytól némileg eltérő utakon járt Nagy László, remekmívű Lorca-, Rimbaud-, Dylan Thomas-fordításaiban.
1945 után a világirodalomnak kevésbé ismerős területeire is elmerészkedett a könyvkiadás és műfordítás, és az új fordítói elvek érvényesítésével a klasszikus korok irodalmának újrafordítása is megkezdődött. Az ókori görög és latin irodalom honosításáért alig tett bárki is többet Devecseri Gábornál, aki mindkét homéroszi eposzt lefordította. Teljesítménye mellé sorakozik Lakatos István Aeneise, Rákos Sándor Gilgamese, Jánosy István Miltonja. Rab Zsuzsa és Lator László különösen az orosz költészet tolmácsolásában alkotott kiválót.
Még ez a vázlatos áttekintés sem állná meg a helyét anélkül, hogy legalább ne jeleznénk: a széppróza fordítása századunk második felében nőtt fel végérvényesen a versfordításhoz. Gyergyai Albert, Illés Endre, Makai Imre, Németh László, Ottlik Géza, Réz Ádám, Szentkuthy Miklós, Szöllősy Klára, Tandori Dezső és mások regénytolmácsolásai nélkül világirodalmi tudatunk és tudásunk ma már elképzelhetetlen volna.
