A kérdező ember
A kérdező ember
A harmincas években rendszeressé vált és kiteljesedett publicisztikai tevékenysége. A Pesti Napló, a Magyarország, Az Est hasábjain közölt napi cikkeiben az értelem nevében emel szót a terjeszkedő hitlerizmus ellen. Következetesen bírálja a magyar valóság veszélyes változásait és az emberi magatartás majdnem észrevétlen, hétköznapok során jelentkező torzulásait. Bár indulásától kezdve verselt, paródiáinak sikere miatt – s a világháborús éveknek tulajdoníthatóan is – versíró kedve korán alábbhagyott. A húszas évek közepétől ír újra egyre gyakrabban költeményeket. Nem mondhatom el senkinek címmel 1930-ban jelenik meg első verseskötete. Már ekkor rátalál a lírájára oly jellemző „félhosszú versre”, amely általában zaklatott hanghordozású, prófétikus igehirdetésre emlékeztető szabadvers. Az életműben fontos szerepet játszó cirkusz-motívum a versekben is felbukkan. A prófétaszerep és a kudarcokkal való kíméletlen szembesítés az Üzenet a palackban költői-emberi elszámolást készítő költeményeiben teljesedik ki (Számadás a tálentomról, A reformnemzedékhez, Karácsonyi elégia). A kor divatos kérdésére, hogy van-e túlvilági élet, Mennyei riport c. regényével válaszol. A harmincas évek politikai, ideológiai törekvéseit időutazás formájában veti össze az európai kultúra és civilizáció nagy örökségével. Az ő túlvilágának színtere ugyanis az emberiség múltja, maga a történelem, az erről szóló tudósítás pedig a pokoljárás beszámolójává válik.
Karinthy Frigyes a Parisette kávéházban
