A nép – új szemmel
A nép – új szemmel
Édesanyja paplány volt, édesapja vállalkozó kedvű parasztember, ő maga, aki kilenc testvér közül 1879-ben született, teológiai, jogi és bölcseleti tanulmányokat folytatott, legfőbb egyetemének azonban a sok esztendőn keresztül tartó népköltési gyűjtőútjait és állandó országjárását tartotta, amelyeken közvetlen tapasztalatokat szerzett a nép életéből. Írói indulásakor művészete középpontjába a paraszti-népi-kisúri tematika került; sorban a parasztság volt a nemzeti hagyomány őrzője és a jövendő ígérete. Első novelláskötete, a Hét krajcár (1909) már nyilvánvalóvá tette, hogy a Nyugat szervezkedő nagy nemzedékében is kivételes tehetség. Első regényében (Sárarany, 1910) már művészete egyik legnagyobb problémáját pendítette: mi a sorsa a sárba került aranynak, a kicsinyes viszonyok közé kényszerült nagy léleknek.
Jókai, Mikszáth, Tömörkény és Gárdonyi hagyományait folytatta. A paraszt az ő műveiben magasodott minden vonatkozásban önálló, felnőtt emberré, sorsát irányítani akaró személyiséggé. Ezt a parasztot nem ismerte a korábbi magyar irodalom, ebben a parasztban a teljes emberség vágya munkált. S ebben van nemcsak magyar, de európai jelentősége is. Mikor Móricz Zsigmond első nagy erejű paraszti rajzaival jelentkezett, Zola már nem élt, Reymont már fáradt volt, Giono és Solohov kisdiák, s Sadoveanu is csak első munkáit írta.
