Férgek
Férgek
Ismét egy olyan állatcsoport, amely a mai korszerű, a származástani kapcsolatok alapján rendszerező állattanban már nem szerepel. Ráadásul a „féreg” szónak köznyelvünkben számos pontatlan vagy ellenszenvet kifejező, sőt becsmérlő jelentése is van (gondoljunk pl. a „rusnya féreg” és hasonló „díszítő” jelzőkre). Mivel azonban könyvünk célja a legfontosabb és leginkább szembetűnő hazai állataink bemutatása, mindenekelőtt azokat az állatokat ismertetjük, amelyekkel az ember mindennapi életében vagy a természetet járva leggyakrabban találkozik.
Gyakori hazai örvényférgek a tejfehér és a gyászos planária
A legegyszerűbb szervezetű férgek a laposférgek (Platyhelminthes) állattörzsébe tartoznak. Mivel szervezetük nemcsak egyszerű, hanem igen sok esetben az élősködő életmóddal összefüggő másodlagos egyszerűsödéseket is mutat, ezért rokonsági viszonyaik, törzsfejlődési kapcsolataik eléggé homályosak. Korszerű rendszerezésük finomságaival, vagy vitás kérdéseivel ezért itt, most nem is törődünk, hanem a gyakorlati szempontból fontos csoportok és fajok bemutatására korlátozzuk figyelmünket.
A májmétely
Régebben, főleg nedves, mocsaras legelőkön tartott juhokban és szarvasmarhákban gyakori volt a májmétely (Fasciola hepatica), amely a máj károsításával és az epevezeték elzárásával az állatok elhullását okozza. Emberben is előfordulhat, ha fertőzött állat máját nem kellően átsütve fogyasztja. Ennek a fajnak a köztesgazdája a Lymnaea truncatula nevű apró mocsári csiga. A petéből létrejövő miracidium (csillós) lárva ebbe az állatba hatol be, itt leegyszerűsödve ún. csíratömlővé (sporocystává) alakul. Benne ivartalan úton nagyszámú embrió jön létre a következő, már szabadon élő nemzedék: a farkos (cercaria) lárváké. Ezek a lárvák faroknyúlványukkal a vízben szabadon úsznak, majd a vízparti növényzeten megtapadva betokozódnak. A legelő állatba ezek a betokozódott cercarialárvák kerülhetnek be, amelyekből a végleges gazda szervezetében kialakul az ivarérett féreg. Vannak azonban még bonyolultabb nemzedékváltakozású mételyek. Ilyen pl. a juhokat és kecskéket főleg a száraz legelőkön fertőző lándzsásmétely (Dicrocoleum lanceolatum). Ennek első köztesgazdája egy szárazságtűrő csigafaj (Helicella), a belőle kirajzó cercariák egy második köztesgazdába: valamilyen hangyafajba kerülve ún. metacercaria lárvaalakká fejlődnek, amely a hangya garat alatti idegdúcába nyomul be. Ennek hatására a hangya rágóival görcsös testtartásban fűszálra kapaszkodik, a legelő állat a fűvel együtt leharaphatja. Így kerül a metacercaria a végleges gazdaállatba, ahol ivarérett féreggé fejlődik. A mételyfertőzések ma már nálunk eléggé ritkák, a lándzsásmételykór egyes Földközi-tenger környéki, külterjes juh- és kecsketartó vidékeken gyakori.
Régebben, főleg nedves, mocsaras legelőkön tartott juhokban és szarvasmarhákban gyakori volt a májmétely (Fasciola hepatica), amely a máj károsításával és az epevezeték elzárásával az állatok elhullását okozza. Emberben is előfordulhat, ha fertőzött állat máját nem kellően átsütve fogyasztja. Ennek a fajnak a köztesgazdája a Lymnaea truncatula nevű apró mocsári csiga. A petéből létrejövő miracidium (csillós) lárva ebbe az állatba hatol be, itt leegyszerűsödve ún. csíratömlővé (sporocystává) alakul. Benne ivartalan úton nagyszámú embrió jön létre a következő, már szabadon élő nemzedék: a farkos (cercaria) lárváké. Ezek a lárvák faroknyúlványukkal a vízben szabadon úsznak, majd a vízparti növényzeten megtapadva betokozódnak. A legelő állatba ezek a betokozódott cercarialárvák kerülhetnek be, amelyekből a végleges gazda szervezetében kialakul az ivarérett féreg. Vannak azonban még bonyolultabb nemzedékváltakozású mételyek. Ilyen pl. a juhokat és kecskéket főleg a száraz legelőkön fertőző lándzsásmétely (Dicrocoleum lanceolatum). Ennek első köztesgazdája egy szárazságtűrő csigafaj (Helicella), a belőle kirajzó cercariák egy második köztesgazdába: valamilyen hangyafajba kerülve ún. metacercaria lárvaalakká fejlődnek, amely a hangya garat alatti idegdúcába nyomul be. Ennek hatására a hangya rágóival görcsös testtartásban fűszálra kapaszkodik, a legelő állat a fűvel együtt leharaphatja. Így kerül a metacercaria a végleges gazdaállatba, ahol ivarérett féreggé fejlődik. A mételyfertőzések ma már nálunk eléggé ritkák, a lándzsásmételykór egyes Földközi-tenger környéki, külterjes juh- és kecsketartó vidékeken gyakori.
