Lápok, mocsarak
Lápok, mocsarak
Valamikor – még a 19. században is – hazánkban szinte megszámlálhatatlan, kisebb-nagyobb kiterjedésű láp és mocsár volt. Ma is akad belőlük, de számuk a korábbihoz képest elenyésző, mert időközben lecsapolták őket. Erre azért került sor, mert egyre több és több szántóföldre volt szükség, másrészt ezeket az állóvizeket sokan afféle „fertőnek”, a maláriaterjesztő szúnyogok tenyészhelyeinek tartották.
Az egykori lápok és mocsarak lecsapolása elhamarkodott intézkedés volt. Ugyanis ezekben a lápokban, mocsarakban összegyűlt vízre – mint parányi víztározókra – különösen az Alföld aszály sújtotta részein életbevágóan szükség van és lesz! Különösen azért, mert az éghajlatváltozással, a lassú felmelegedéssel és az éves csapadék folyamatos csökkenésével kell számolni az elkövetkező időszakban! Ezzel kapcsolatban már van jó példa is. Kecskemét kellős közepén a közelmúltban létesítettek egy ún. „záportározót”, mely a záporok, zivatarok vizét gyűjti össze egy mesterséges tóban. Ez a vizet aztán öntözésre, ipari szükségletek kielégítésére lehet felhasználni.
