A három gyeplakó
A három gyeplakó
Bár az előzőekben ismertetett fajoknál már többször volt róla szó, hogy egyes hüllők elterjedésükben nem tesznek éles különbséget a különféle élőhelytípusok között, és sok esetben éppen a köztük való átmeneti zónákat, szegélyeket részesítik előnyben, azért nyugodtan beszélhetünk néhány olyan fajról, amelyek kifejezetten a füves növényzetű, sztyepp jellegű területekre jellemzőek.
Az előző két fajhoz hasonlóan a zöld gyík (Lacerta viridis) sem igazából csak az erdők lakója, főként a ligetes, bokros, meleg, napsütötte helyeket kedveli. Bár Magyarországon egyelőre mindenütt előfordul, mégis a viszonylag ritkább, érzékenyebb gyíkjaink közé tartozik, fennmaradásához vagy megtelepedéséhez nagyobb fokú zavartalansága és az élőhely természetközeli állapotára van szükség.
A fás területek növényzetét viselkedésével is kihasználja, háborgatás esetén előszeretettel menekül fel a törzsekre és ágakra, ahonnan meg-megállva kíváncsian les vissza üldözőjére. A zöld gyíkra egyébként is jellemző a rendkívül „intelligensnek” tűnő magatartás, a füves területeken történő menekülésénél is rendszeresen előfordul, hogy farkának egy csapásával eltereli támadója figyelmét, mintha abban az irányban továbbhaladt volna, miközben néhány arasznyit óvatosan az ellenkező irányba kúszva valahonnan máshonnan követi szemmel az ellenséget. Zsákmányszerzése szintén erőteljes aktivitásra mutat, a táplálékul kiszemelt rovart, nemritkán lepkét vagy hártyásszárnyút nagy lendülettel lerohanja, s ha az esetleg ezt észrevéve a levegőbe emelkedik, még akkor sem adja fel, utána szökellve próbálja meg elkapni, sokszor sikerrel.
Hím zöld gyík portréja
